Budapest 2021. Nov. 03. (20:30)

Alexander Abreu y Havana D'Primera


Alexander Abreu y Havana D'Primera

A Havana D'Primera a kubai zenészek új generációjának legnépszerűbb együttese, sőt egyben bizonyítottan legkeresettebb kubai zenekara. Az Alexander Abreu által 2008-ban alapított formáció, amellett, hogy a modern, salsa-ból kifejlődött zene, más néven timba éllovasa, bebizonyította, hogy a tradicionális stílust tökéletesen lehet ötvözni az újkori hangszereléssel, amelynek legjobb példája a 2015-ben megjelent La Vuelta el Mundo albumunkon helyet kapott „Venenosa” című szerzemény, amely azóta is az egyik legnépszerűbb szám a Son műfajában.

A 17 tagú zenekar megalakulása óta töretlen sikereket ér el. A zenekar vezetője, és fő dalszerzője, Aleaxander Abreu, trombitás, latin Grammy-díjas művész, aki – a trombitának köszönhetően egyedi, roppant erőteljes és kifinomult – énekhangjáról és magasan képzett zenészként egyaránt ismert. Repertoárjukban megtaláljuk a salsa, jazz, funk és az afro-kubai fúziós ritmusokat is.

A zenekar fennállása óta négy stúdióalbumot bocsátott ki. A Haciendo Historia 2011-es debütáló albumának megjelenése illetve váratlanul gyors és megkérdőjelezhetetlen nemzetközi sikere után a 2012-es Pasaporte – amelynek címadó dala hetek alatt szerzett világszerte ismertséget és népszerűséget – a nemzetközi sajtóban is kedvező visszhangra talált, és az NPR hallgatói az év egyik legjobb latin zenei albumává választották.

Az első album rögtön az első számmal tiszteleg a korábbi nagy zenészek előtt, hiszen a „Resumen de los 90” a ’90-es évek zenéje előtt tiszteleg. A „Mi Música” illetve a „Cuando el Río Suena” érzelemgazdag és kifinomult hangszerelése minden kubai zene iránt nyitott vagy azt szerető azonnal a szíve mélyén érintett. Az „Oni, Oni” dinamikája pedig azóta is töretlenül a táncosok egyik hívószava a táncparkettre. Sőt, olyan világhírű kubai táncművészek választották fellépő koreográfiáikhoz, mint Yanek Revilla és a Sabor DKY (https://www.youtube.com/watch?v=GMod4O0hfDQ) vagy Alberto Valdes és a Clave Negra.

Ugyanígy a Pasaporte című albumon is megtalálható két olyan már most örökzöldnek tekinthető szerzemény, mint a címében ugyan kevésbé pozitív, ámde annál csodálatosabb szám, mint az „Al Final de La Vida” vagy a kifejezetten modern ritmusokra épülő „El Paso de la Bailerina”.

Ezt követte kifejezetten erős felvezetőként a „Mi Dicen Cuba” című single, amely a 2015-ben megjelent, már korábban említett La Vuelta al Mundo című album előfutára volt és amely album hatalmas sikere, hogy abban az évben latin Grammy-re jelöltek a „Legjobb Salsa Album” kategóriában. Ugyanezen az albumon kapott helyet többek között a „La Peligrosa” is, amelyet azóta is slágerzeneként tartják nyilván a salsa lemezlovasok és tánciskolák szerte a világon.

Legutóbbi albumuk, a Cantor del Pueblo 2018 elején jelent meg, mely még ugyanabban az évben megkapta a zenekar második latin Grammy-jelölését. A „Tres Diás” az elmúlt két évben töretlen sikernek örvend.

Kapunyitás: 19.30 óra

A zenekar hivatalos honlapja (angol nyelven): www.havanadprimera.com

A zenekar tagjai:
Alexander Abreu Manresa
Amaury Peréz Rodríguez
Aníbal Zurbaran Leonard
Aniel Tamayo Mestre
Bernado Antonio Rodríguez Menéndez (Tony)
Bruno Rogelio Nápoles Collazo
Carlos Alberto Nogera Lara
Carlos Luís Álvarez Guerra
Enrique Luís Pérez Prieto
Guillermo del Toro Varela
Harold Díaz Escobar
Jannnier Rodríguez Milán
Keisel Jiménez Leyva
Orlando Jesús Vázquez Peña
Raúl Tobías Gil García (Avi)
Uyuni Martinez Romero
Yosvel Alexei Bernal Pina

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


 Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Utolsó fejezetéhez érkezik Co Lee cirkuszos epochja, amely a Cirque de L’Homme [CDL] című, tavaly februárban debütált nagylemeze óta zajlik. A...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

A nő, aki kilenc nyelven énekel – jön, jön, jön Lara Fabian

Nem is olyan rég járt nálunk: 2022 októberében adott koncertet az Arénában. 2024. április 30-án egy másik helyszínen, az MVM Dome-ban fog fellépni.

Elhunyt a Supermanagement társalapítója és tulajdonosa, Ferich Balázs

Ferich Balázs neve onnan is ismerős lehet nektek, hogy a Blind Myself basszusgitárosa volt, majd amikor Tóth Gergővel kis kanyarok után önálló céget alapítottak – ez lett a Supermanagement –, ők vették a szárnyaik alá például a Wellhellót, Dzsúdlót és Azahriah-t is. A zenész-menedzser mindössze 36 éves volt.
Új koncertek