Budapest 2019. Jul. 24. (19:30)

Alien Weaponry


Alien Weaponry

Bár még egy éve sincs, hogy kijött az Alien Weaponry debütáló albuma, a szakma máris a legígéretesebb fiatal metálbandaként említi az új-zélandi triót. A maori nyelven játszó banda zenéjében megelevenedik Új-Zéland történelme, a politika, mindez metálba gyúrva. A zenekar első önálló turnéján Budapestet is útba ejti, így nem érdemes kihagyni első hazai koncertjüket július 24-én a Dürer Kertben.
A csapatnak már az alakulása sem hétköznapi, Lewis (vokál, gitár) és Henry (dobok) mindössze nyolc és tíz évesek voltak, amikor testvérekként megalapították az együttest. Nem sokkal később hozzájuk csapódott Ethan (basszusgitár), hogy aztán az anyanyelvüket thrash-metállal keverve egy egészen különleges és újszerű csemegét kínáljanak a keményebb zene kedvelőinek. A maori még csak 1987 óta Új-Zéland hivatalosan beszélt nyelve, és mára már 150,000 fő alá csökkent azok száma, akik beszélik, szóval már ezért is megéri élőben is lecsekkolni a bandát.
A sràcok maori nyelviskolàba jàrtak, ahol a diàkok mindennap együtt ènekeltek, de ezen kívül az is erősen inspirálta zenéjüket, hogy édesapjuk rengeteget mesélt nekik Új-Zéland történelméről, emellett pedig folyamatosan Rage Against the Machine, Metallica, Anthrax, Ministry és Red Hot Chili Peppers lemezeket hallgattak otthon. A zene, a maori nyelv, a történelem és az aktuál-politikai helyzetre való reagálás összegyúrásából született tehát az Alien Weaponry, akik kétséget kizáróan napjaink egyik legegyedibb produkciója. Nevüket a District 9 című film ihlette.

Tavaly jutottak el először Európába, ahol nem kisebb helyszínen játszhattak, mint a Wacken Open Air, mely a világ legnagyobb metál fesztiválja. Ezen kívül a Ministry előtt léphettek fel mind az amerikai és az európai turnéikon. Most végre elérkezett az idő, hogy önálló turné keretein belül is megmérettessék magukat, július 24-én a Dürer kert színpadán mi is megtudhatjuk, milyen is a maori metál.

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


Hölgyeim és uraim, ő SLASH!

Hölgyeim és uraim, ő SLASH!

A Slash feat. Myles Kennedy & The Conspirators a "The River Is Rising – Rest of the World Tour ’24" keretében – 21 ország 32 városában lépnek fel...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Először koncertezik Magyarországon a Take That

Európai turnéjuk alkalmával a This Life című, novemberben megjelenő vadiúj albumukat a magyar közönségnek is bemutatják. A jelenleg trió felállásban tevékenykedő együttes – Anglia egyik legnépszerűbb fiúcsapata – több mint harmincéves pályafutása során először jön hozzánk, 2024. július 3-án friss lendülettel veszik be...

Azahriah nem zárja skatulyába magát. Vagy de?

Skatulya I. címmel megjelent Azahriah új albuma, amelyet az egyik legnépszerűbb hazai dalszerző-előadó májusi tripla Puskás Aréna-koncertjéhez időzítve tett közzé.

A nő, aki kilenc nyelven énekel – jön, jön, jön Lara Fabian

Nem is olyan rég járt nálunk: 2022 októberében adott koncertet az Arénában. 2024. április 30-án egy másik helyszínen, az MVM Dome-ban fog fellépni.
Új koncertek