Kiskunfélegyháza 2021. Jun. 30.

Alpárfeszt 2021


Alpárfeszt 2021
Nagyon úgy tűnik, hogy ez a nyár nem marad el, így itt az ideje, hogy az ország legzöldebb és legundergroundabb bulija is bejelentkezzen: új helyszínnel, és a tavalyi elmaradt parádét pótolva idén egy bónusz nappal ünnepli a szabad szezont a tiszai régió kedvenc kisfesztiválja.

Az antimainstream zenei összejövetel 2021-ben sem változtat a minőségi szubkulturális menün: a reggae-től a funk muzsikán át egészen a fúziós- és modernmetal produkciókig,  mindenféle izgalmas stílussal lazulhatsz a négynaposra nyújtott feszten. Ráadásul már a közel 40 fellépő listája is hivatalos: sokak között például a LAZARVS, a Volumefeeder, a Baron Mantis, a Don Gatto, és a Kies zenekar trackjei izzítják majd a levegőt.

S ahogy megszokhattuk már az Alpárfeszt eddigi éveiben, itt az együttesek mellett évről-évre egyre komolyabb hangsúlyt kap a bolygóvédelem is. Egyik első hazai fesztiválként ugyanis az Alpárfeszt crew már évek óta kitiltotta a PET palackokat a buliból, a piát pedig kizárólag újrahasznosítható poharakba mérik majd ezen a nyáron is.

FONTOS INFÓ: Bár a Tisza-parti chill-élmény és az Alpárfeszt - mint brand - örök, de a szervezőkön kívülálló okokból a fesztivál idén már nem a sokéves törzshelyén, hanem a lakiteleki autós kempingben várja majd a közönségét.

A rendezvény a hatályos kormányrendeleteknek megfelelően, kizárólag védettségi igazolvánnyal látogatható! Megértéseteket köszönjük!
 
Tehát, Alpárfeszt 2021:

Időpont: 2021. június 30. - július 3.

Helyszín: Lakitelek, Tőserdő Autós Kemping

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A héten ez már a második költözködős-fesztiválos hírünk, a másik a cikk végén. Másfél évtized után Balatonszemesről Keszthelyre teszi át...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Loreena McKennitt ismét elhozza Budapestre a kelta zene varázslatos világát

A többszörösen díjazott kanadai énekesnő és dalszerző – 2004-ben megkapta a Kanada Rendjét, és 2013-ban Franciaország Nemzeti Művészetek és Levéltárak Lovagja lett – 2024-ben 24 állomásos tavaszi európai turnéja keretén belül Budapestre is ellátogat, március 24-én érkezik az MVM Dome-ba.

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Az Oasis debütáló lemezét hozza el Liam Gallagher a Szigetre

Újabb fellépőket jelentett be a Sziget. A most közzétett majd' 50 előadó között szerepel Liam Gallagher, generációjának egyik legsokszínűbb és legsikeresebb előadója, az idénre új albumot is ígérő Halsey, a 8 Grammy-t birtokló Skrillex, a 21. század egyik legkiemelkedőbb pop’n’soul énekesnője, Janelle Monáe, az idei Brit...

Kalóztól kongáig: öt jó koncert a közelgő Budapest Ritmo fesztiválon

A Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek keretében megvalósuló Budapest Ritmo idén is igazi zene csemegékkel szolgál. A már bemutatott fellépőkön kívül – link a cikk végén – további ajánlatokat teszünk régi/új izgalmas előadók felfedezésére.
Új koncertek