2025. Oct. 04. (20:00)

Az Őrült Nők Ketrece -- Búcsúturné


Az Őrült Nők Ketrece --  Búcsúturné
Meet & Greet - kulisszalátogatás
A Meet&Greet keretén belül, minden előadás előtt, lehetőség van találkozni a szereplőkkel, betekinteni a kulisszák mögé, megnézni, hogy áll össze egy ilyen előadás a színfalak mögött.
A Meet & Greet jegy kizárólag belépőjeggyel együtt érvényes, önmagában belépésre nem jogosít.
A Meet & Greet időtartama: 60 perc

Az Őrült Nők Ketrece egy olyan hely, ahol mindenki az lehet, aki. Vagy épp az, aki lenni akar. És ha muszáj másnak mutatnod magad, mint aki vagy? Hit, remény, szeretet, munka, család, haza, tegnap, ma, holnap, én, te – és ketten együtt.

Jerry Herman és Harvey Fierstein musicalje Jean Poiret filmen és színházban is világsikert aratott színdarabjából készült, és mind 1983-as bemutatója, mind 2004-es és 2010-es felújítása több Tony-díjat – és számtalan egyéb elismerést – kapott.

A magyar változatot Alföldi Róbert állította színpadra a Kultúrbrigád produkciójában 2014-ben, amely immár túl van a négyszázadik előadásán. Egyes politikusok szerint ez az előadás veszélyes, mert női ruhába öltözött férfiak szerepelnek benne. Úgyhogy mindenki kapaszkodjon, nyílik a Ketrec!

Korhatár ⓯ EXPLICIT SZÍNHÁZI TARTALOM
Időtartam: 3 óra 15 perc, egy szünettel

SZEREPOSZTÁS:

Albin/Zaza: Stohl András

Georges: Hevér Gábor

Jean-Michel: Kovács Máté

Jacob: Fehér Tibor / Józan László

Aristide Bouteille: Friedenthal Zoltán / Marton Róbert / Mihályfi Balázs

Jacqueline: Parti Nóra / Tornyi Ildikó

Anne: Kiss-Fodor Boglárka / Hartai Petra

Marie: Csarnóy Zsuzsanna / Söptei Andrea

Francis: Ivanics Tamás / Nyomárkay Zsigmond

Madárkák:
Horányi András
Benkő Dávid
Cs. Kercsó Attila
Drahota Albert
Horváth Zoltán
Hunyadi Balázs
Jenei Márton
Lakatos Zsolt
Mocsár Patrik
Száraz Dávid
Szeifert Máté
Szelle Marcell

Klarinét, szaxofon: Ablonczy Keve / Bartek Zsolt
Trombita: Gaál Zoltán / Magyar Ferenc
Dob: Nagy Zsolt / Papp Dániel
Basszusgitár: Pál Gábor / Studniczky László ‘Zsatyi’
Zongora: Csengery Dániel / Grósz Zsuzsanna

Kórus: Balázs Edgár / Cserményi Zsombor / Eredics Béla / Gradsach Zoltán / Szarka Tamás / Széplaki Márk / Tompa István / Tóth-Székely Zoltán

Rendező:  Alföldi Róbert

Stáb:

Zene és dalszöveg JERRY HERMAN • Szövegkönyv HARVEY FIERSTEIN • JEAN POIRET színdarabja alapján • Magyar szöveg UGRAI ISTVÁN • Zenei vezető CSENGERY DÁNIEL • Koreográfus GERGYE KRISZTIÁN • Díszlettervező MENCZEL RÓBERT • Jelmeztervező TIHANYI ILDI • Maszk- és sminktervező VÉG ATTILA • Sound design SZABÓ SZILVESZTER • Betanító koreográfus LAKATOS ZSOLT • Korrepetitor GRÓSZ ZSUZSANNA • Grafika LAKATOS PÉTER • Műszaki vezető CZIBOR ATTILA • Produkciós menedzser KIRÁLY KRISZTINA, STUDNICZKY LÁSZLÓ • Súgó ZSOLNAY ANDREA • Segédrendező NYULASSY ATTILA • Producer ZSEDÉNYI BALÁZS • Dramaturg, produkciós vezető UGRAI ISTVÁN

In memoriam Varga Gábor Kakas (1963–2016)

A színdarab Magyarországon a THEATRUM MUNDI Színházi és Irodalmi Ügynökség közvetítésével kerül színre.

 

Jegyvásárláshoz kattintson ide.

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


Elmúltak a mocskos idők...? Az Európa Kiadóval ünnepli 23. születésnapját az A38 Hajó

Elmúltak a mocskos idők...? Az Európa Kiadóval...

Az Európa Kiadó neve már évek óta összeforrt a Hajó születésnapjának megünneplésével, így a magyar alternatív zenei szcéna kultikus...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Phil Collins, Iron Maiden, Billy Idol, Oasis – masszív angolszász dominancia az idei Rock and Roll Hall of Fame beiktatáson

Az idei beiktatási lista erősen az angolszász tengely felé billen: a 2026-ban bekerülő előadók között ott van Phil Collins, Billy Idol, az Iron Maiden, a Joy Division / New Order, az Oasis, Sade, valamint az amerikai vonalat képviselő Luther Vandross és a Wu-Tang Clan is. A Rock and Roll Hall of Fame a névsort keddre virradó éjjel...

NYIT A KOBUCI – és rögtön felpörög a szezon

Az óbudai Kobuci Kert április 15-én nulladik nappal nyitja meg a 2026-os szezont, majd többnapos nyitóhétvégével indul be a program. Az első hetekben már egymást érik a koncertek: a Zuboly nyitóbuli, a Péterfy Bori & Love Band teltházas estje, a Random Trip születésnap, valamint az Anima Sound System és az Analog Balaton koncertjei...
Új koncertek