Hummel: C-dúr „Nagy” szonáta mandolinra és zongorára, op. 37a
Beethoven: Hat variáció Paisiello „Nel cor più non mi sento” c. témájára, WoO 70
Beethoven: Esz-dúr adagio mandolinra és zongorára, WoO 43b
Wanhal: Hat variáció Paisiello „Nel cor più non mi sento” c. témájára, Op. 42
Beethoven: c-moll szonatina mandolinra és zongorára, WoO 43a
Beethoven: C-dúr szonatina mandolinra és zongorára, WoO 44a
Bartók: Román népi táncok, BB 68
Hummel: “Grande” Sonata in C Major for mandolin and piano, Op. 37a
Beethoven: 6 Variations on the theme of „Nel cor più non mi sento”, WoO 70
Beethoven: Adagio in E flat Major for mandolin and piano, WoO 43b
Wanhal: 6 Variations on the theme of Paisiello „Nel cor più non mi sento”, Op. 42
Beethoven: Sonatina in C minor for Mandolin and piano, WoO 43a
Beethoven: Sonatina in C major for Mandolin and piano, WoO 44a
Bartók: Romanian Folk Dances, BB 68
A mandolin Beethoven fiatal korában rendkívül népszerű hangszernek számított Bécsben. Az arisztokraták közül sokan nemcsak hallgatóságként, de hangszerjátékosként is rajongtak érte. Itáliai művészek tucatjai érkeztek Bécsbe, hogy tanítsanak, komponáljanak és szalonkoncerteken szórakoztassák zenéjükkel az erre nyitott nemességet. Nem maradt közömbös a mandolin iránt Beethoven sem, aki feljegyzések tanúsága szerint legalább hat darabot komponált a hangszerre, melyek közül négy maradt fenn az utókornak. A kompozíciók születésében nagy szerepe volt Josephine Clary grófnőnek, aki amellett, hogy kitűnő énekes volt, kivételes mandolinjátékával Beethovent is nagyban inspirálta. A szerző valószínűleg neki komponálta mandolindarabjait, melyek kéziratát később férje, Clam-Gallas gróf kottatárában találták meg. Beethoven Josephine Clary iránti rokonszenvét jelezheti, hogy zenéjének ajánlása „a gyönyörű J.-nek” szól.
Josephine Clary mellett egy másik mandolinművész, Wenzel Krumpholz is hatással volt Beethovenre, gyakran játszott előtte a hangszeren, és minden bizonnyal instrukcióival is segítette őt a mandolinra való komponálásban. Krumpholz egyébként a korabeli Bécs elismert művészének számított, hegedűművészként az udvari opera első hegedűszólamában vállalt szerepet. Carl Czerny, a későbbi Beethoven-tanítvány visszaemlékezései szerint Krumpholz volt az, aki bemutatta őt Beethovennek.
Beethoven fennmaradt mandolinműveinek mindegyike 1796-ból származik. Olyan elegáns és érzékeny hangú zenék ezek, melyekben a kor gáláns stílusa éppúgy ott rejlik, mint a fiatal Beethoven sokszínű útkeresése vagy a dráma és az érzelmek el-elkapott pillanatai. A négy fennmaradt kompozíció közt két szonatinát, egy adagiót és egy andante-variációt találunk. Beethoven mellett Alon Sariel és Michael Tsalka két 18–19. századi cseh kortárs, Hummel és Wanhal egy-egy művét is elhozza a közönségnek. Hummel „Nagy” C-dúr mandolin-zongora szonátája a műfaj egyik igazi slágerdarabja és egyben egyik leggrandiózusabb alkotása, míg Wanhal hat variációját ugyanúgy egy Paisiello-dallam ihlette, mint Beethoven 1795-ben bemutatott hat szóló zongoraváltozatát.
A mandolin Beethoven előtt és után sem volt ismeretlen a klasszikus zenében: Vivaldi mandolinra és zenekarra komponált több versenyművet is; Mozart mandolinkíséretes áriát illesztett a Don Giovanniba („Deh vieni alla finestra”), Mahler 7. és 8. szimfóniájában, valamint Dal a Földről című darabjában is alkalmazza a hangszert, de vannak mandolinszólamai Schönbergnek, Stravinskynak, Prokofjevnek, sőt Webernnek is.
A mandolinművészként, lantosként és karmesterként is aktív Alon Sariel összeszokott párost alkot Michael Tsalkával, aki a historikus billentyűs hangszereknek és a modern zongorának egyaránt mestere. Az Opus Klassik-díjas Sariel és Tsalka több lemezt is készítettek már együtt: Paisiello Bécsben című albumokon eredeti 19. századi hangszereken a most hallható művek jelentős részét rögzítették. Beethoven és cseh kortársainak világába egyedül Bartok Román népi táncok című darabja nem simul bele, ezt a zenészek kifejezetten magyarországi bemutatkozásuk alkalmából játsszák el záró műsorszámként a koncerten.
Szólj hozzá!