Budapest 2018. Oct. 24. (19:30)

Boggie @5. Születésnapi Koncert


Boggie @5. Születésnapi Koncert


Boggie dalszerzői stílusa az elmúlt 5 év alatt igazán különlegesre érett. Ez alatt az idő alatt elképesztően sűrű élményekkel gazdagodott a zenekar: Idén 5 éve, hogy a Parfüm elindult világkörüli útjára, felkerült a Billboard listára, majd a második nagylemezért Fonogram díjat kapott és jött az Eurovízió. A harmadik nagylemez megjelenése után pedig az SXSW fesztiválon is fellépett. Évek óta többször koncertezett Amerikában és Európában is turnézott már zenekarával.

A 2017 szeptemberében megjelent “3” című harmadik nagylemeze egy igazán páratlan énekes-dalszerző munka eredménye. A dalokban a klasszikus zene, a kortárs francia pop és még világzenei hatások is vissza-vissza köszönnek. A nyelvi sokszínűség a Boggie-tól megszokott módon az új albumot is jellemzi, csak úgy, mint korábbi lemezeit. Dalainak témái az énekesnőhöz hűen továbbra is elgondolkodtatnak minket,
tükröt tartanak saját szerelmeinknek, barátságainknak, családunknak.

Boggie zenekara pedig igazán egyedi. Olyan zenekari munka, barátság szövődött közöttük az elmúlt években, ami minden koncerten tetten érhető. A zenésztársaival közösen hangszerelt “3” című nagylemez dalai lesznek fókuszban az 5. Születésnapi koncerten, de természetesen a kihagyhatatlan nagy slágerek sem fognak hiányozni a koncertről!

Szeretnénk meghálálni nektek ezt az elmúlt 5 évet! Ne hagyjátok ki!

Zenésztársak:
Antal Gábor – zongora
Simkó-Várnagy Mihály – elektromos cselló
Szakonyi Milán – gitár
Szabó Tamás – dob

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


 Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Utolsó fejezetéhez érkezik Co Lee cirkuszos epochja, amely a Cirque de L’Homme [CDL] című, tavaly februárban debütált nagylemeze óta zajlik. A...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

A nő, aki kilenc nyelven énekel – jön, jön, jön Lara Fabian

Nem is olyan rég járt nálunk: 2022 októberében adott koncertet az Arénában. 2024. április 30-án egy másik helyszínen, az MVM Dome-ban fog fellépni.

Elhunyt a Supermanagement társalapítója és tulajdonosa, Ferich Balázs

Ferich Balázs neve onnan is ismerős lehet nektek, hogy a Blind Myself basszusgitárosa volt, majd amikor Tóth Gergővel kis kanyarok után önálló céget alapítottak – ez lett a Supermanagement –, ők vették a szárnyaik alá például a Wellhellót, Dzsúdlót és Azahriah-t is. A zenész-menedzser mindössze 36 éves volt.
Új koncertek