Budapest 2020. Apr. 21. (20:00)

Borlai Gergő: Divided 3 / JAZZMŰHELY


Borlai Gergő: Divided 3 / JAZZMŰHELY

Az immár Los Angelesben élő Borlai Gergő vidám, funkys perceket ígér a Divided 3 koncerten. Két korábbi Divided-estje is számos meglepetést tartogatott, a mostani harmadik alkalommal a sztárparádé és a különleges hangszerkiosztás folytán is számíthatunk izgalmakra.

Ezúttal a világhírű, Wayne Shorterrel együtt játszó, majd a jazztörténet egyik utolsó igazi fúziós zenekarát, a Tribal Techet Scott Hendersonnal megalapító basszer, Gary Willis lesz a ritmusszekció másik pillére. Willis és Borlai számtalan közös koncertet adott már szerte a világban, ráadásul Willis utóbbi két szólólemezét is közösen készítették. Llibert Fortuny, Spanyolország vezető szaxofonosa szintén régi kollégája Willisnek, Borlai Gergővel pedig rendszeresen lépnek fel trióban Barcelonában. Az est „meglepetése” Gergő öt kedvenc dobosa közül az egyik, a szintén Tribal Tech-veterán Kirk Covington lesz. Gergő és Kirk régi barátok, sőt évekkel ezelőtt hat órányi zenét rögzítettek Barcelonában Willis-Kinsey-Covington-Borlai felállásban, amely a Double D nevet kapta és még kiadásra vár. A billentyűs poszton ezúttal egy kiváló fiatal hazai zenész, Szebényi Dániel foglal helyet, akire már évek óta próbál lecsapni számos fusion jazz-, rock- és pop-formáció, ha épp adódik némi szabadideje. A kivételes stílusérzékkel, dallamvilággal és virtuozitással megáldott Szebényi erősíti a Random Tripet, az Ocho Machót, valamint a Kowalsky meg a Vegát, sőt dalszövegeket is ír. Saját bevallása szerint gyerekkora óta a Tribal Tech jelentette számára az egyik első számú inspirációs forrást. Az est gerincét főleg Willis-szerzemények adják majd, illetve hallható lesz néhány Borlai-kompozíció is.

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


Budapesten zárja tavaszi turnéját Dan Patlansky

Budapesten zárja tavaszi turnéját Dan Patlansky

A kiváló dél-afrikai blues rock gitáros immáron hatodik alkalommal tér vissza fővárosunkba. Dan Patlansky tavaszi turnéjának zárókoncertjére az...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

A fák almái: James McCartney és Sean Ono Lennon összeálltak egy dalra

Paul McCartney egyetlen fia és John Lennon kisebbik fia április 12-én, pénteken jelentette meg első kollabjukat, a "Primrose Hill"-t.

Sárarany vinyl – Fekete Jenő 60.

A magyar blueslegenda 60. születésnapját, a pályán eltöltött első 40 évét és az idei Record Store Day-en megjelenő “sárarany” dupla vinyl kiadását ünnepli április 27-én az A38 hajón egy erre az alkalomra alakult, friss formációval.
Új koncertek