A kamarazene bensőséges, megszólalásmódja is intim. De vajon mindig az? Van, amikor mégsem. Brahms zongoranégyesei például olyan dúsan zengő hangzású darabok, hogy e műveket hallgatva úgy érezzük: a zeneszerző a szimfonikus zene iránti sóvárgását fejezte ki a takarékos hangszer-összeállítás keretei között.
Egy hangverseny, amelyre a New York-i Carnegie Hallban is tódulna a közönség. Várjon Dénes, Baráti Kristóf és Várdai István három olyan muzsikus, akinek neve az utóbbi években gyakran szerepelt a Bachtrack internetes oldal sikerlistáin, a világ legkeresettebb művészeinek névsorában: az elmúlt esztendőkben mindhárman voltak itt első helyezettek. Kipróbált művésztársuk, Szűcs Máté pedig a Berlini Filharmonikusok szólóbrácsása. Négy világklasszis muzsikus szövetkezik, négy olyan művész, aki már sokszor bizonyította, hogy tökéletesen szót ért egymással. Kamarazenélésük Marlboro szellemét idézi - azét a Marlborói Fesztiválét, amelynek Várjon Dénes visszatérő közreműködője.
Johannes Brahms zongoranégyesei a romantikus kamarazene-irodalom legnagyobb remekművei közé tartoznak: páratlan tematikus bőségükkel, színgazdagságukkal találkozni mindig boldogító élmény. Derű és ború gazdagon árad mindhárom műből - de akár sötét, akár világos a tónus, mindig nagyon erőteljes. A dús hangzás igénye az, amely miatt ezt a műcsoportot Brahms életművében bátran nevezhetjük szimfonikus kamarazenének. A darabok értéke alapján csak furcsállható, hogy e három alkotás szinte soha nem hallható a hangversenytermekben. A verbunkos zárótételű g-moll kvartett még elvétve megszólal olykor, a másik két opus azonban már végképp fehér holló. Itt az alkalom, hogy eszményi előadásban hallgassuk őket!
Műsor:
Brahms: Nr. 1, g-moll, op. 25
Brahms: Nr. 3, c-moll, op. 60
Brahms: Nr. 2, A-dúr, op. 26
Közreműködők:
hegedű. Baráti Kristóf
brácsa: Szűcs Máté
cselló: Várdai István
zongora: Várjon Dénes
Szólj hozzá!