Budapest 2021. May. 21. (19:00)

BUDAFOKI / 7 - PÄRT // MOZART // SOSZTAKOVICS // KAIV


BUDAFOKI / 7 - PÄRT // MOZART // SOSZTAKOVICS // KAIV

Arvo Pärt észt zeneszerző Fratres (Fivérek) c. alkotása 1977-ben született. A három részes mű eredetileg fix hangszerelés nélkül íródott meg, nem kötődött meghatározott hangszerekhez, és így különböző hangszereken lehetett előadni. Ez a technika használatos volt a középkori és a reneszánsz zenében is, melyeket Part tanulmányozott, mielőtt megszületett a fejében az ún. tintinnambuli stílus, mely szinte már a védjegyévé vált. Ez a zeneszerzői stílus a nyugati zene tonális hagyományaiból ered, és a hármashangzatok lehetőségeinek maximális kihasználására épül. Maga a tintinnabuli szó a harangok zúgását, felhangdús hangzását idézi, s ez a hangi világ és zeneszerzői technika az, amelynek köszönhetően Pärt zenéje egyedülálló módon képes egyszerre statikussá és folyamatosan áradóvá válni. Később több nagyon különböző hangeszváltozatban is megjelentette művét. A mai estén a vonószenekarra és ütőshangszerekre íródott változat hangzik el, melyet 1983-ban komponált. A Fratres a maga szertartásos ütőhangszer effektusokkal tagolt, nyugtalan mozgalmasságot és meditatív békét váltogató variációs folyamatával a zeneszerző szerint azt illusztrálja, „ahogyan a jelen közvetlensége és az örökkévalóság küzd bennünk egymással”.

Pärt darabját a mai hangversenyre az est észt karmestere, Lilyan Kaiv választotta, aki a Dohnányi Akadémia 2019-es karmesterkurzusán olyan kiemelkedő teljesítményt nyújtott, mellyes a zenekar és Hollerung Gábor, a mesterkurzus vezetőjének elismerését egyaránt kivívta. Fogadják szeretettel!

Az Esz-dúr sinfonia concertante eredetileg fuvolára, oboára, kürtre és fagottra íródott Mozart négy hangszervirtuóz barátja számára 1778-ban, Párizsban. A művészeket a szerző még Mannheimban ismerte meg, s úgy tervezte, új darabját a párizsi Concerts Spirituels egyik rendezvényén mutatják majd be. A bemutató azonban elmaradt, sőt, a kéziratnak is nyoma veszett. Mozart ugyan néhány hónappal később egy levélben kifejezte szándékát, miszerint újból lekottázná a kompozíciót, erre mégsem került sor. Azt sem tudjuk, ki készítette a mű ma ismert formáját, az oboára, klarinétra, kürtre és fagottra írt változatot. Mai esténken zenekarunk négy kitűnő tagja mutatkozik be a szóló szerepekben.

Sosztakovics 1944 végén már tervbe vette a Hetedik és Nyolcadik szimfóniájával megkezdett sort lezárandó Kilencedik szimfónia megírását. Terveiben egy monumentális, Beethoven Kilencedikjéhez hasonló apparátusú előadógárdát álmodott meg. Végül korábbi próbálkozásait félretéve, 1945. augusztus 5. és 30. között megírta a Kilencediket, amelynek november 3-i, leningrádi bemutatója aztán a szovjet zeneélet talán legnagyobb botrányába fulladt. A várt monumentális kórusszimfónia helyett egy könnyed hangvételű, szinte egyetlen nagy scherzónak tűnő “sinfonietta” szólalt meg a pódiumon, amely Beethoven hősi pátoszának felidézése helyett mintha Haydn tréfásan szókimondó egyszerűségét választotta volna példaképül: az egyszerű tematika, a világos, viszonylag kis apparátusra szánt hangszerelés, az expozíció archaizáló megismétlése mind-mind szinte parodisztikus szándékot sejtettek – a művet pedig már csak azért is nehéz lett volna a “háborús szimfónia-triász” betetőzésének tekinteni, mert öt tételének együttes hossza sem érte el a Hetedik vagy a Nyolcadik szimfónia akár csak nyitótételeinek méreteit. A szovjet kritikusok fenntartásait azonban az idő és az előadóművészek hamarosan megcáfolták: a háború emlékének elhalványodtával a Kilencediket immár sokkal több karmester tűzte műsorára, mint a súlyosan programatikus Hetediket és Nyolcadikat.

műsor

Arvo Pärt: Fratres

Mozart: Sinfonia concertante K. 297b

Sosztakovics: IX. szimfónia

előadók

Vezényel: Lilyan Kaiv

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


 Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Utolsó fejezetéhez érkezik Co Lee cirkuszos epochja, amely a Cirque de L’Homme [CDL] című, tavaly februárban debütált nagylemeze óta zajlik. A...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

A nő, aki kilenc nyelven énekel – jön, jön, jön Lara Fabian

Nem is olyan rég járt nálunk: 2022 októberében adott koncertet az Arénában. 2024. április 30-án egy másik helyszínen, az MVM Dome-ban fog fellépni.

Elhunyt a Supermanagement társalapítója és tulajdonosa, Ferich Balázs

Ferich Balázs neve onnan is ismerős lehet nektek, hogy a Blind Myself basszusgitárosa volt, majd amikor Tóth Gergővel kis kanyarok után önálló céget alapítottak – ez lett a Supermanagement –, ők vették a szárnyaik alá például a Wellhellót, Dzsúdlót és Azahriah-t is. A zenész-menedzser mindössze 36 éves volt.
Új koncertek