Budapest 2018. Oct. 05. (18:00)

Budapest Ritmo 1. nap / CAFe 2018


Budapest Ritmo 1. nap / CAFe 2018

A Budapest Ritmo az egyszeri találkozások és a felfedezések fesztiválja. A programon fellépő hazai és külföldi előadók célja, hogy bemutassák, a hagyomány lehet izgalmas és a zene a maga univerzális nyelvén pedig mindenkihez szól. A műfajok és országok közötti határokat légiesítő programban egyaránt találkozhatunk feltörekvő egyéniségekkel és nagy legendákkal is, valamint az idei roma tematika részeként megismerhetjük a roma zenei hagyományokat, és annak kortárs arcát is.

A Budapest Ritmo első napján egy igazi világzenei legendát, a Ladysmith Black Mambazot hallhatja a közönség, akiket Paul Simon Graceland című lemeze fedezett fel a világnak. A jellegzetes zulu mbube stílust képviselő együttes Dél-Afrika kulturális nagykövete, már a brit királynőt is köszöntötte koncerttel, Budapesten Ritmo közönsége előtt mutatkoznak be.

Az északi tájakról egy teljesen újszerű, ám annál ígéretesebb előadó, Maija Kauhanen érkezik Budapestre. A fiatal művész az éteri kantele hangját szabad énekkel kíséri. A finn folk tisztasága mellett elszabadult jammelésekre is számíthatunk a koncertjén.

A zöld-foki-szigeteki, brazil és portugál tagokból álló Coladera a három rokon zenei kultúra eredőjébe állítva bódítja el a közönséget.

A Hangvetővel közös program.

 

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


A pillangó újra kibontja szárnyát: 12 év után visszatér a Bijou

A pillangó újra kibontja szárnyát: 12 év után...

12 év után friss számokkal és májusi újraalakuló koncerttel jelentkezik a magyar Bijou zenekar.
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

Akik a hátukon viszik a zenét – könyv jelent meg a rockkoncertek roadjairól

Roadlegendák, legendás roadok címmel könyv jelent meg a hazai pop-rock színtér jól ismert technikusairól, azaz a roadokról. A kiadványt szombaton mutatták be a Rockmúzeumban.

A Halott Pénz eddigi legnagyobb koncertjére készül a Puskás Arénában

A zenekar idén ünnepli a Halott Pénz-sztori 20 éves jubileumát – 20 éve annak, hogy Marsalkó Dávid megjelentette az első Halott Pénz-dalt. Miközben javában készülnek a stadionos ünneplésre, a stúdióban is aktívak maradtak, érkezett is egy új dal.
Új koncertek