Budapest 2021. Dec. 29. (20:00)

DJ Bootsie Quartet & iamyank


DJ Bootsie Quartet & iamyank

DJ Bootsie és iamyank ízlésének és zenei érdeklődésnek igen nagy a közös halmaza, mégis erős, egyedi stílusjegyekkel rendelkezik mindkettejük munkássága: a folyamatos kísérletezés, a merengős érzetek, az akusztikus és elektronikus eszközkészlet összemosása kezdetektől jelen van mind a lemezeiken, mind pedig a színpadon.

Az elmúlt évek alatt egymás rajongóiból hamar közös terveket szövő baráti viszony alakult ki. Ezen az estén nem csak először áll együtt színpadra két produkció, a két zenész részt vesz egymás produkciójában és előadják decemberben megjelenő első közös dalukat is. Erősen ajánlott mindenkinek akiben megmozgat valamit, ha azt hallja: merengő downtempo, absztrakt hiphop, electronica, ambient, cinematic.
 
DJ Bootsie
Hip-hop, bassmusic, elektronika, scratch, film- és népzenei elemek, valamint jazz... Ezek mesteri elegye alkotja a DJ-producer-turntablist, Bootsie számait, aki idén karrierjében egy újabb szintet lépve a kinai euphoria és a hazai tavaszi fesztivált is megjárta. Egyéni hangjának köszönhetően már az első, az Ugar Recordsnál megjelent lemezével kitűnt a nemzetközi hip-hop-elektronikus szcénából. Második és harmadik lemezét az angol BBE kiadó jelentette meg olyan nevek mellett, mint J-Dilla, Pete Rock, DJ Vadim, DJ Jezzy Jeff vagy Madlib... Készített színházi és filmzenéket, számai neves válogatásokon, sorozatokban, a divatvilág fórumain szerepelnek. (Buddha Bar, CSI helyszínelők, Vogue.de, Mercedes Benz Mixtape, Marc Cain, DJ Cam-Myplaylist Rófusz Ferenc - Ticket.. ..)
Ezuttal Quartet formációjával áll a Trafó szinpadára, ahol a tavaszi fesztivál vastapssal
ünnepelt programjából a Tempoviadalból és az Iamyankkal készitett közös anyagukból játszanak Kemuri különleges látványvilágára.

Solymosi Vilmos - hangminták, lemezjátszó, effektek
Lázár Tibor - dob
Grünwald László - Vibrafon, marimba, steel drum
Vázsonyi János - Saxofon, furulya
Vj- Kemuri Somogyi Kristóf
 
iamyank Live Ensemble
Iamyank hazánk egyik legsokoldalúbb elektronikus zenei producereként és előadójaként ismert. Zenéjében mindig szabadon kezelte a műfaji határokat, azokat folyamatosan tágítva, átlépve alakította ki sajátos hangzásvilágát, amellyel azóta is állandó kísérletezésben van. Számos önálló koncertje mellett zenekari felállásban és dj-szettekkel is megjárta a legnagyobb hazai fesztiválokat és fővárosi, vidéki klubokat. A legutóbbi 2016-ban megjelent ‘Hiraeth’ c. nagylemezét követő turné után nem sokkal visszavonult és zongora-cselló duóban formájában Atreyu’s Horse néven improvizatív ambient side projecttel koncertezett többek között a PIano Day Budapest-en is. Az ezt követő egy évben zongora, cselló és moduláris szintetizátor kísérletek rögzítésével gyűjtötte össze a második nagylemez alapelemeit, végül ennek előadásához 2018 nyarán megalapította a zongora, dob, basszus triót fúvós és vonós hangszerekkel kiegészítő iamyank Live Ensemble-t. Ezen az estén a résztvevők a második lemez anyagán kívül hallhatják korábbi dalok áthangszerelt verzióit is.

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


Hölgyeim és uraim, ő SLASH!

Hölgyeim és uraim, ő SLASH!

A Slash feat. Myles Kennedy & The Conspirators a "The River Is Rising – Rest of the World Tour ’24" keretében – 21 ország 32 városában lépnek fel...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Először koncertezik Magyarországon a Take That

Európai turnéjuk alkalmával a This Life című, novemberben megjelenő vadiúj albumukat a magyar közönségnek is bemutatják. A jelenleg trió felállásban tevékenykedő együttes – Anglia egyik legnépszerűbb fiúcsapata – több mint harmincéves pályafutása során először jön hozzánk, 2024. július 3-án friss lendülettel veszik be...

Azahriah nem zárja skatulyába magát. Vagy de?

Skatulya I. címmel megjelent Azahriah új albuma, amelyet az egyik legnépszerűbb hazai dalszerző-előadó májusi tripla Puskás Aréna-koncertjéhez időzítve tett közzé.

A nő, aki kilenc nyelven énekel – jön, jön, jön Lara Fabian

Nem is olyan rég járt nálunk: 2022 októberében adott koncertet az Arénában. 2024. április 30-án egy másik helyszínen, az MVM Dome-ban fog fellépni.
Új koncertek