A koncerten elsőként Liszt Funérailles („Temetés”) című zongoraművének Farkas Ferenc által készített bravúros zenekari átirata hangzik el. Az 1848-as forradalom leverése, Batthyány miniszterelnök és az aradi vértanúk kivégzése mélyen megrázta Lisztet. Ebbeli gyászában írta 1850 és 1852 között az 1849 október alcímet viselő Funérailles-t. A Funérailles Liszt Ferenc egész életművének egyik kiemelkedő mesterműve. Zenei anyaga egyértelműen magyar, a pontozott induló-ritmika, a magyar skálából (cigány skálának is mondják) vett másod-hangközök és a súlyos előkék alkalmazása stb. Formája változatos: bevezetés-A-B-C-kóda felépítésű.
Farkas Ferenc (1905–2000) magyar zeneszerzőnek kivételesen hosszú és sikeres életút adatott osztályrészül, sokoldalú pályája szinte a teljes 20. századot átíveli. Páratlan mesterségbeli tudása, intuíciója és bölcsessége révén a század második felének legnagyobb hatású zeneszerzés tanáraként értékelték. Széles látókörű, európai műveltségű személyiség volt, a szó legnemesebb értelmében vett „életművész”. Zeneszerzői életművét ritka műfaji és stiláris sokféleség jellemzi, ami a zeneművek egyedülálló bőségével párosult. Több száz dal és kórusmű, számos kantáta, zenekari- és versenymű, száznál is több szólóhangszeres és kamarazenei kompozíció jelzi invenciójának gazdagságát. Művein egyformán elmélyült szakmai igénnyel dolgozott, legyen az népdalfeldolgozás, opera, operett, mise vagy filmzene.
Ezután Dohnányi Ernő 1904-ben komponált Csellóversenye hangzik el, melyet az Európa-szerte ismert művész 27 éves korában szerzett. A mű érdekessége – s ezért említik egyes források Konzertstück néven is -, hogy nem virtuóz, hanem alapvetően lírai hangvételű. A darabban Perényi Miklós gordonkaművész működik közre, aki a koncertezés és az oktatás mellett zeneszerzéssel is foglalkozik.
A koncertet Schubert VIII. befejezetlennek nevezett szimfóniával zárjuk. A klasszikus zenekari repertoár kevés darabját övezi ennyi rejtély. Amellett, hogy hagyományosan nyolcadiknak nevezzük, voltaképpen korábban keletkezett, mint a hagyományosan „Hetedikként” számozott „Nagy” C-dúr szimfónia. De valamelyest problematikus a „befejezetlen” jelző is, hiszen az elmúlt másfél század során sokan vélték úgy, Schubertnek valójában nem is igazán állt szándékában további tételekkel egészíteni ki a kompozíciót, miután felismerte, hogy e két tételben már mindent elmondott, amit akart. Annyi mindenesetre bizonyos, hogy a zeneszerző hozzákezdett egy harmadik tételhez is, amelynek Scherzóját egészében felvázolta, sőt a Trio-szakasz első ütemei is ránk maradtak. Akárhogyan történt is a dolog, a mű létezése hamarosan feledésbe merült, s a két befejezett tételt tartalmazó kéziratra csupán 1865-ben bukkant rá Johann von Herbeck a komponista egykori barátja.
Szólj hozzá!