Budapest 2020. Jan. 18. (20:00)

East Gipsy Band, Gáspár Károly Trió


East Gipsy Band, Gáspár Károly Trió

 East Gipsy Band

Az East Gipsy Band nagyszerű kezdeményezés a roma zenei hagyomány és a jazz ötvözése terén élvonalbeli magyar roma zenészekkel. Ez a szenzációs csapat már turnézott Kanadában és az Egyesült Államokban is. Hatalmas sikert arattak a legendás New York-i Blue Noteban és a Detroit Jazz Fesztiválon is. A zenekar vezetője Balázs József, a közép generáció egyik legtehetségesebb zongoristája, a Krakkói Jazz Juniors Versenyen a legjobb szólista díját nyerte el, de bátyja zenekarának is egyik húzóembere. A hegedűs/gitáros Sárközi Lajos 2006-ban, 15 éves korában nyerte meg a Magyar Rádió országos jazzhegedű versenyét. Azóta is ugrásszerűen fejlődik. A cimbalmos Oláh Vilmos az egyik nagy új ígéret hangszerén. Az énekes Balogh Guszti a Nomada zenekar vezetője, a Fabula Rasa zenekar tagja, de emellett számos egyéb hazai és külföldi zenekar állandó vendégzenésze is. A bőgős Orbán György az ország egyik legkeresettebb zenésze hangszerén. Lendületes, virtuóz, lehengerlő muzsikus, számtalan együttesben játszik. 2005-ben tagja volt az Avignon Nemzetközi Jazz Fesztiválon nagydíjat és közönség dyjat nyert Bolla Quartetnek. Balázs Elemér dobosként és zeneszerzőként - immár másfél évtizede meghatározó alakja a magyar jazzéletnek, s 1995 óta zenekarvezetőként is működik. Ő aztán igazán nem szorul bemutatásra!

 

 

A zenekar tagjai:

Balázs József – zongora, Sárközi Lajos – hegedű, gitár, Oláh Vilmos – cimbalom, Balogh Guszti – ének, Orbán György – bőgő, Balázs Elemér – dob

 

 

Gáspár Károly Trió

Gáspár Károly zongorista a hazai jazz élet egyik meghatározó szereplője. Sokrétű zenei tevékenysége mellett a Karc FM szerkesztő-műsorvezetője, a JazzMa.hu kritikai rovatvezetője, és a Magyar Jazz Szövetség vezetőségi tagja.


Triójával saját kompozíciókat és jazz standard-eket egyaránt műsoron tartanak. Zenéjükre jellemző, hogy friss és előremutató, romantikus és esztetizáló, ugyan akkor tiszteletben tartja a mainstream jazz hagyományait. A hármasban Gáspár Károly partnerei: Horváth Balázs bőgős, és Varga Bendegúz dobos.


2017. februárjában jelent meg a trió első albuma, „The Outsider” címmel, a Hunnia Records gondozásában. A korongon nyolc Gáspár kompozíció mellett, egy Horváth Jenő dal, a „Ma este nem gondoltam rád” feldolgozása hallható. Ugyan ebben az évben a JazzMa.hu olvasói szavazatai alapján „Az év lemeze”-díjat nyerte el a „The Outsider”. 2019-ben pedig Fonogram-díjra jelölték. 2019. márciusában, a TOM-TOM Records kiadásában látott napvilágot a Gáspár Károly Trió második albuma, „Salvation” címmel.


 

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A héten ez már a második költözködős-fesztiválos hírünk, a másik a cikk végén. Másfél évtized után Balatonszemesről Keszthelyre teszi át...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Loreena McKennitt ismét elhozza Budapestre a kelta zene varázslatos világát

A többszörösen díjazott kanadai énekesnő és dalszerző – 2004-ben megkapta a Kanada Rendjét, és 2013-ban Franciaország Nemzeti Művészetek és Levéltárak Lovagja lett – 2024-ben 24 állomásos tavaszi európai turnéja keretén belül Budapestre is ellátogat, március 24-én érkezik az MVM Dome-ba.

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Az Oasis debütáló lemezét hozza el Liam Gallagher a Szigetre

Újabb fellépőket jelentett be a Sziget. A most közzétett majd' 50 előadó között szerepel Liam Gallagher, generációjának egyik legsokszínűbb és legsikeresebb előadója, az idénre új albumot is ígérő Halsey, a 8 Grammy-t birtokló Skrillex, a 21. század egyik legkiemelkedőbb pop’n’soul énekesnője, Janelle Monáe, az idei Brit...

Kalóztól kongáig: öt jó koncert a közelgő Budapest Ritmo fesztiválon

A Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek keretében megvalósuló Budapest Ritmo idén is igazi zene csemegékkel szolgál. A már bemutatott fellépőkön kívül – link a cikk végén – további ajánlatokat teszünk régi/új izgalmas előadók felfedezésére.
Új koncertek