Budapest 2019. Jun. 03. (19:00)

EGY EST AZ ISKOLÁÉRT, A DÉL-BUDAI WALDORF KÖZÖSSÉGÉRT


EGY EST AZ ISKOLÁÉRT, A DÉL-BUDAI WALDORF KÖZÖSSÉGÉRT

EGY EST AZ ISKOLÁÉRT, A DÉL-BUDAI WALDORF KÖZÖSSÉGÉRT

  1. június 3-án, a MOMKULT Művelődési Központban kerül megrendezésre az EGY EST elnevezésű esemény, melynek bevételéből a Csillagösvény Waldorf Iskola és Gimnázium épületének bővítését támogatják a résztvevők. Az eseményt dr. Vekerdy Tamás, gyermekpszichológus, a magyar nappali Waldorf-tanárképzés alapítója nyitja meg. Bevezetésként a Grund Színház improvizációs és interaktív előadását élvezhetik a nézők. Az est fénypontja pedig Palya Bea, aki Egyszálének című szólókoncertjével varázsolja el a résztvevőket. Az előadásról a művésznő így nyilatkozik:

Egy koncert, ahol nincs semmi más, csak a hangom, meg ami belül van. A legnagyobb kihívás, hiszen minden látszik, minden hallszik. Olyan dalokat énekelek ebben az anyagban, amelyek visszavezetnek nemcsak a zenei gyökereimhez, de apámhoz, anyámhoz, nagyapámhoz, szerelmeimhez is utat vágnak, újra és újra, mindig másképp.  A népdalok titkos kincset rejtő ékkövek, a saját dalok pedig az úton születtek.”

Időpont: 2019. június 3. 19:00

Helyszín: MOMKULT Kulturális Központ (1124 Budapest, Csörsz u. 18)

A gyűjtésről:

28 éve egy lelkes tanári csoport alapította a Csillagösvény Waldorf Iskolát, amely az évek során egyre növekvő kereslet miatt újabb és újabb osztályokkal indította a tanévet. Mára az intézményhez tartozik egy óvoda, egy általános iskola és egy gimnázium is, ami igazi sikertörténet. Viszont a nagy bővülés fizikai akadályokba ütközött, kinőtték az épületet, ezért a dél-budai Waldorf közösség egy méltó helyet, több generációra szóló megoldást szeretne megvalósítani a fejlődés érdekében.

A koncert jegyáraival minden résztvevő hozzájárul az iskola bővüléséhez, hogy a gimnázium a tervezett 5 évfolyam méretre növekedhessen valamint, hogy az általános iskola is igazán méltó körülmények között működhessen.

Hiszünk abban, hogy a jövő generációira szánt energiák és anyagi javak a lehető legjobb befektetések” - a közösség mottója, így a jövőbe szívesen fektető szórakozni vágyókat invitálják az eseményre.

A rendezvény ideje alatt csendes aukciót tartanak, ahol különleges művészeti alkotásokra lehet licitálni. Emellett az iskola kis boltja is minőségi kézműves tárgyakat kínál majd, amelyek bevétele mind elősegíti a célok megvalósítását.

Bővebb információ és jegyvásárlás: https://www.egyest.hu/

 

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


 Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Utolsó fejezetéhez érkezik Co Lee cirkuszos epochja, amely a Cirque de L’Homme [CDL] című, tavaly februárban debütált nagylemeze óta zajlik. A...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

A nő, aki kilenc nyelven énekel – jön, jön, jön Lara Fabian

Nem is olyan rég járt nálunk: 2022 októberében adott koncertet az Arénában. 2024. április 30-án egy másik helyszínen, az MVM Dome-ban fog fellépni.

Elhunyt a Supermanagement társalapítója és tulajdonosa, Ferich Balázs

Ferich Balázs neve onnan is ismerős lehet nektek, hogy a Blind Myself basszusgitárosa volt, majd amikor Tóth Gergővel kis kanyarok után önálló céget alapítottak – ez lett a Supermanagement –, ők vették a szárnyaik alá például a Wellhellót, Dzsúdlót és Azahriah-t is. A zenész-menedzser mindössze 36 éves volt.
Új koncertek