Budapest 2020. Jan. 23. (20:00)

Eichinger Trió és vendégei: Zenmalac és a többiek


Eichinger Trió és vendégei: Zenmalac és a többiek
Közreműködik:
  • Eichinger Tibor - gitár, kompoziciók
  • Megyaszay István - basszusgitár
  • Madai Zsolt - dob
  • vendégek:
  • Váczi Eszter - ének
  • Pozsár Eszter - fuvola
  • Tóth Sándor - tenorszaxofon
  • Kéri Gábor - gitár
  • Csicsák György Balázs - szájharmonika
  • Zrubka Zsombor - vibrafon
  • Czibere József - ütőhangszerek
  • Gavallér Csaba - dob

A gitáros-zeneszerző Eichinger Tibornak Üzenet a kertből címmel 1999-ben jelent meg első jazz lemeze, a Fono Recods kiadásában, melyet azóta számos album követett úgy saját zenekaraival, mint más más együttesekkel.

Az Eichinger Trio Zenmalac és a többiek címmel most megjelenő albuma kereken a huszadik a gitáros életében! Ennek apropójából erre a rendhagyó lemezre – s annak mostani Opus-beli bemutatójára – több zenész barátját is meghívta azok közül, akikkel korábban már készitett felvételeket. Az albumon természetesen a Megyaszay István basszusgitárossal és Madai Zsolt dobossal alkotott alap-hármas szenvedélyes, összeszokott játékára írt triókompoziciók is hallhatók.

Az Eichingerre jellemző, olykor a groteszket sem nélkülöző zenei sokszínűség ennek az albumnak is alapvető jellemzője. Jazz, rock, funk, latin, kortárs, free – mind beleférnek Eichinger zenei eszköztárába, szerzeményeit és markáns gitárjátékát illetően egyaránt. Ezt a sokszínűséget fokozza tovább a különböző karakterű vendégek fellépése.

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A héten ez már a második költözködős-fesztiválos hírünk, a másik a cikk végén. Másfél évtized után Balatonszemesről Keszthelyre teszi át...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Loreena McKennitt ismét elhozza Budapestre a kelta zene varázslatos világát

A többszörösen díjazott kanadai énekesnő és dalszerző – 2004-ben megkapta a Kanada Rendjét, és 2013-ban Franciaország Nemzeti Művészetek és Levéltárak Lovagja lett – 2024-ben 24 állomásos tavaszi európai turnéja keretén belül Budapestre is ellátogat, március 24-én érkezik az MVM Dome-ba.

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Az Oasis debütáló lemezét hozza el Liam Gallagher a Szigetre

Újabb fellépőket jelentett be a Sziget. A most közzétett majd' 50 előadó között szerepel Liam Gallagher, generációjának egyik legsokszínűbb és legsikeresebb előadója, az idénre új albumot is ígérő Halsey, a 8 Grammy-t birtokló Skrillex, a 21. század egyik legkiemelkedőbb pop’n’soul énekesnője, Janelle Monáe, az idei Brit...

Kalóztól kongáig: öt jó koncert a közelgő Budapest Ritmo fesztiválon

A Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek keretében megvalósuló Budapest Ritmo idén is igazi zene csemegékkel szolgál. A már bemutatott fellépőkön kívül – link a cikk végén – további ajánlatokat teszünk régi/új izgalmas előadók felfedezésére.
Új koncertek