Badacsonytomaj 2020. Feb. 08. (19:30)

Falusi Mariann és Sárik Péter - Dalolva szép az élet, csak el ne dzsesszük


Falusi Mariann és Sárik Péter - Dalolva szép az élet, csak el ne dzsesszük

A tavaszi széllel együtt friss kulturális programok is érkeznek a Balaton északi partjára. Februárban Falusi Mariann és Sárik Péter, Dalolva szép az élet, csak el ne dzsesszük című produkciója, márciusban Kepes András, Csillagok nyomában című műsora, áprilisban pedig Iván Szandra és Jász András - I heart swing című zenés estje látogat a Hableány BISZTRÓ – BORBÁRba. A legendás helyszín hagyományait őrző, ugyanakkor teljes körűen felújított komplexum közönsége a nívós produkciók mellé legalább ennyire választékos, többek között kacsamájból, kaviárból, kecskesajtból, és még számos gasztronómiai különlegességet tartalmazó menüsorból – és természetesen ízletesebbnél ízletesebb balatoni borok közül válogathat.

2020. február 8. (szombat) 19.30 óra /vacsorajeggyel: 18.30-tól /
Falusi Mariann és Sárik Péter, Dalolva szép az élet, csak el ne dzsesszük

Falusi Mariann és Sárik Péter 2009 óta játszanak együtt. Első műsorukat magyarországi premierje után New Yorkban mutatták be, hatalmas sikerrel. Azóta több közös produkciót hoztak létre, de legjobban kettesben szeretnek játszani. Duó koncertjeik igazi zenei csemegék, előadásukban az ismert magyar és világslágerek, jazz örökzöldek, kuplék békésen megférnek egymás mellett, ők pedig boldogan csaponganak stílusok és korok közt, míg közönségük minden koncerten velük énekel – ami vélhetően az ikonikus közösségi tér, a Hableány falai között sem lesz másként…

Vacsora:
Kacsamáj•mangalica•alma
Hátszín•gombák•paradicsom•nudli
Aludttej•kalács•szeder

 

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


 Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Utolsó fejezetéhez érkezik Co Lee cirkuszos epochja, amely a Cirque de L’Homme [CDL] című, tavaly februárban debütált nagylemeze óta zajlik. A...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

A nő, aki kilenc nyelven énekel – jön, jön, jön Lara Fabian

Nem is olyan rég járt nálunk: 2022 októberében adott koncertet az Arénában. 2024. április 30-án egy másik helyszínen, az MVM Dome-ban fog fellépni.

Elhunyt a Supermanagement társalapítója és tulajdonosa, Ferich Balázs

Ferich Balázs neve onnan is ismerős lehet nektek, hogy a Blind Myself basszusgitárosa volt, majd amikor Tóth Gergővel kis kanyarok után önálló céget alapítottak – ez lett a Supermanagement –, ők vették a szárnyaik alá például a Wellhellót, Dzsúdlót és Azahriah-t is. A zenész-menedzser mindössze 36 éves volt.
Új koncertek