FényÁRnyék

Franz Schubert „nagy” C-dúr szimfóniája sokak szerint a zeneszerző legjelentősebb mesterműve. Alkotójának életében nem került nyilvános előadásra, kéziratát Robert Schumann fedezte föl már évekkel a pályatárs halálát követően. Túl azon, hogy az életmű egyik kimagasló remeke, zenetörténeti mérföldkő is. Schubert ugyanis – épp Schumann híres kifejezését kölcsönvéve – „mennyei hosszúságú” C-dúr szimfóniája révén új dimenziókkal gazdagította a műfaj hagyományos kereteit.  Az áradó dallambőség varázsa és a „mennyei hosszúság” ténye – a hangszerelés pompájával s a teljes mű felfokozott vitalitásával párosítva – részint a keletkezés idilli körülményeinek tudható be: 1825 nyarán Gasteinben tartózkodva, az osztrák táj élménye nagyban befolyásolhatta a szerző olyannyira újszerű kifejezésmódját. De a kortársak zenéje is mély nyomot hagyott Schubert termésén, így miután a korábbi „Kis” C-dúr szimfóniával Rossini művészetére reflektált, a „Nagy” C-dúr szimfóniával immár Beethoven művészete előtt hódolt az ifjú bécsi mester. Konkrétan az 1824-ben bemutatott IX. szimfónia inspirálta: a C-dúr szimfónia fináléjában föl is idézi az Örömóda dallamát, melynek hatása emellett a teljes mű melódiafolyamatára is kiterjed. Egy-két olaszos, „rossinis” pillanatot azért a „Nagy” C-dúr szimfónia tételeiből is kihallhatunk, s a hangversenyt megnyitó, népszerű, „slágerdallamokban” tobzódó Rossini-nyitányzene épp ezért logikus párt alkot Schubert művével. Rossini főként vígopera-komponistaként szerzett hírnevet még igen fiatalon. A sevillai borbélyt alig 24 esztendősen komponálta, de nyitánya még korábbi. S az olasz és olaszos muzsika ráadásul olasz karmester pálcája alatt szólal meg az Olasz Kultúrintézet falai között első vasárnap délutáni koncertünkön. A hangversenyen Kovács Zoltán II. fagottversenye (2012) is fölcsendül. Szerzője egyike napjaink igazán népszerű magyar komponistáinak, aki maga is a hangszer művésze. Szólistaként Lakatos György, a fagott egyik legelismertebb hazai mesterének tolmácsolását hallhatjuk.