Budapest 2020. Nov. 25. (19:00)

Fonó Szerda Klub - Dobroda Zenekar


Fonó Szerda Klub - Dobroda Zenekar

Az Összehegedült Kárpátok népzenei kalandozás egy koncert alkalmával látott napvilágot 2016-ban, 110 évvel azután, hogy Bartók Béla népzenekutatónk 1906-ban elkezdte rendszeres gyűjtőmunkáját a magyar nyelvterületen, abból a célból, hogy felkutassa az addig ismeretlen magyar paraszti népzenét. Azóta hatalmas mennyiségű anyag és tudás halmozódott fel a Kárpát-medence népeinek népzenéjéről, néptáncáról. Ahogyan a kiadvány címe is jelzi, a lemez zenei anyaga nem ismerve a trianoni határokat, egymás mellett mutatja be a Kárpát-medence különböző nemzetiségeinek népzenei örökségét, így hangsúlyozva azt a bartóki törekvést, miszerint az itt élő nemzetek kulturális hagyományainak ismerete hozzájárulhat e népek testvériségének megerősítéséhez.

Vizeli Balázs első kézből tanulhatta meg ezt a muzsikát az idős zenészektől, akik közül sajnos sokan már nincsenek közöttünk. A hagyomány átörökítése viszont nem szakad meg, hiszen tanítványával, Mihó Attilával idézi meg e régi világ zenéjét. Az Összehegedült Kárpátok egyfajta tisztelgés a mesterek, valamint azon emberek felé, akik nélkül a mai magyar népzenei mozgalom és élet nem jöhetett volna létre.

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


 Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Utolsó fejezetéhez érkezik Co Lee cirkuszos epochja, amely a Cirque de L’Homme [CDL] című, tavaly februárban debütált nagylemeze óta zajlik. A...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

A nő, aki kilenc nyelven énekel – jön, jön, jön Lara Fabian

Nem is olyan rég járt nálunk: 2022 októberében adott koncertet az Arénában. 2024. április 30-án egy másik helyszínen, az MVM Dome-ban fog fellépni.

Elhunyt a Supermanagement társalapítója és tulajdonosa, Ferich Balázs

Ferich Balázs neve onnan is ismerős lehet nektek, hogy a Blind Myself basszusgitárosa volt, majd amikor Tóth Gergővel kis kanyarok után önálló céget alapítottak – ez lett a Supermanagement –, ők vették a szárnyaik alá például a Wellhellót, Dzsúdlót és Azahriah-t is. A zenész-menedzser mindössze 36 éves volt.
Új koncertek