Budapest 2020. May. 30. (17:00)

Gyöngyvirág kórus - 50 éves koncertje


Gyöngyvirág kórus - 50 éves koncertje

A KMO ad otthont húsz éve a kórus próbáinak, így természetes, hogy az intézményben tartják ünnepi hangversenyüket május 30-án, szombaton 17 órától.

Évek óta hagyomány már, hogy a Gyöngyvirág kórus a KMO-ban az adventi időszakban egy nagyon szép ünnepi koncerttel teszi még ünnepélyesebbé az ünnepvárást. 2020-ban 50 évesek. Ezen alkalomból a téli koncertet követően kivételesen májusban is láthatjuk-hallhatjuk őket az intézményben.

A Kispesti Gyöngyvirág Kórus 1970-ben alakult a kispesti Ady Endre iskola végzős zenei tagozatos tanulóiból és női karként működött 1985-ig, amikor is férfiakkal kibővülve vált vegyeskarrá. A kórus a hagyományos kóruséneklés mellett kezdettől fogva hivatásának tartja a populáris darabok igényes színvonalú, autentikus megszólaltatását is. A kórus alapítója ifjabb Somorjai József majd három évtizeden keresztül vezette a kórust és meghatározta annak műsorát. Munkássága alatt a kórus előadásában hangzottak el elsőként a kórusvezető- zeneszerző saját kórusművei és feldolgozásai. A kórus vezetését az ezredfordulón vette át Borhy Csilla, aki jelenleg is az együttes művészeti vezetője. A kórus, működésének 50 évada alatt számos hazai és külföldi versenyen, kórusfesztiválon, illetve kórustalálkozón vett részt.

Karvezető: Borhy Csilla.

A koncert a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg.

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


 Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Utolsó fejezetéhez érkezik Co Lee cirkuszos epochja, amely a Cirque de L’Homme [CDL] című, tavaly februárban debütált nagylemeze óta zajlik. A...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

A nő, aki kilenc nyelven énekel – jön, jön, jön Lara Fabian

Nem is olyan rég járt nálunk: 2022 októberében adott koncertet az Arénában. 2024. április 30-án egy másik helyszínen, az MVM Dome-ban fog fellépni.

Elhunyt a Supermanagement társalapítója és tulajdonosa, Ferich Balázs

Ferich Balázs neve onnan is ismerős lehet nektek, hogy a Blind Myself basszusgitárosa volt, majd amikor Tóth Gergővel kis kanyarok után önálló céget alapítottak – ez lett a Supermanagement –, ők vették a szárnyaik alá például a Wellhellót, Dzsúdlót és Azahriah-t is. A zenész-menedzser mindössze 36 éves volt.
Új koncertek