Hangversenyünk programja közkedvelt és fölfedezést érdemlő műveket egyaránt magában foglal. Bartók Béla kezdettől fogva népszerű alkotása volt a Táncszvit, amely a Budapest egyesítésének 50. évfordulójára rendezett ünnepi hangversenyre készült (1923), s benne újszerű közösségi hangot ütött meg a komponista. Később megfogalmazott alkotói vezéreszméje – a népek testvérré válása – megtestesüléseként éppen Táncszvitjét említette Bartók. Művének szerkezeti alapgondolata álom a zene nyelvén: tételeiben magyar, román és arab, többnyire népzenei mintájú dallamok alkotnak eszményi „létközösséget”, s azok egy részét igéző szépségű, magyaros-verbunkos karakterű zenei anyag köti össze.
Ábrahám Márta hegedűművész előszeretettel fedez és fedeztet föl közönségével is kevésbé játszott versenyműveket. Pár évvel ezelőtt a dán Carl Nielsen Hegedűversenyét tolmácsolta Miskolcon nagy sikerrel, most pedig a cseh Leoš Janáček „Egy lelkecske vándorlása” alcímet viselő darabjának (1926) szólistája lesz. Ellentétpárként a spanyol Pablo Sarasate tüzes Carmen-fantáziája (1883 c.) csendül föl hangversenyünkön.
Fölfedezésre érdemes kompozíció Antonín Dvořák VI. szimfóniája is, amelyet ma háttérbe szorít ugyan a szerző három későbbi darabja a műfajban, ám 1880-ban keletkezett alkotásával világsikert ért el a maga idején a cseh muzsikus. Nem kis része volt ebben a magyar Richter Jánosnak, a kor egyik vezető karmesterének, akinek a mű ajánlása is szól. Életerős, lendületes alkotás Dvořák Hatodikja, amelyet emlegettek már „cseh karácsonyi szimfónia”-ként is, mivel jellegében a nyitó- és zárótétel kezdőtémája egyaránt cseh karácsonyi énekekre emlékeztet. Fontosabb ennél a dvořáki poézis megragadó szépsége: kiváltképp a kezdőtételt gyakorta természetközeli tónus hatja át. Legeredetibb hangú tétele pedig a Scherzo, amely típusában nagyobbrészt tüzes furiant, mintegy a Szláv táncok birodalmába röpítve el ezzel hallgatóját.
A belga karmester Ronald Zollman a világ több mint másfélszáz zenekarát dirigálta már öt kontinensen.
Szólj hozzá!