Olasz, osztrák és magyar színvilágot vegyít egymással – különféle kombinációkban – a Hangforrás esték záróhangversenyének programja, még ha a szerzők születésük szerint csupán kétfajta nemzet fiai voltak is. Két „olasz stílusban” írt nyitányával és korai szimfóniáival – főként a márciusi koncertünkön fölhangzó „Kis” C-dúr darabbal – Gioachino Rossini művészetének megigéző erejéről vallott a még igen fiatal Franz Schubert. E három alkotás egyazon időszak (1817–1818) termése volt – az olasz operaszerző ellenállhatatlan dallamai épp akkoriban hódították meg Bécs közönségét –, s közülük most kettő szolgál műsorunk keretéül, az összeállítás nagy részére jellemző hangnemi egység jegyében. A „Kis” C-dúr szimfónia könnyen megszerethető darab: olaszos lendület, vidám kedély, felhőtlen játékosság uralja. Időnként mindazonáltal mégis előlegez valamennyit abból a félreismerhetetlen schuberti hangból, amely oly sok későbbi kompozíciónak, köztük a „Nagy” C-dúr szimfóniának is sajátja.
Wolfgang Amadeus Mozart C-dúr fuvola–hárfa kettősversenye (1778) a kor tipikus társalgási stílusában írt mű ugyan, ám végighallgatása a szólóhangszerek jellegzetes színvilágából adódó „éteri” szépség élményével is gazdagít. Kiegyensúlyozottság és derű sugározza át a kompozíció egészét, amely – Mozartra egyébként is jellemző olaszos pillanatok mellett – a kor magyar muzsikájának hatását is elárulja.
Szervánszky Endre Fuvolaversenye 1952–53-ból való. Zenei nyelvezete a századközép folklorisztikus tendenciáinak megfelelően magyar népi alaphangú. Kifejezésmódja érett, csiszolt, amelyben a nyitótétel önfeledt dalolása és kontrasztgazdagsága, folytatásként pedig a lassú középtétel egyszerű, letisztult éjszaka-poézise, majd a finálé csattanós szellemessége nagyszerű összhangot alkot egymással. A szólista Matuz István hangszerének élő legendája, aki kápráztatóan széles repertoárt tolmácsol egyéni elhivatottsággal. Hangversenyünk dirigense, Ménesi Gergely jelenleg a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Szimfonikus Zenekarának karmestere.
Szólj hozzá!