Pjotr Iljics Csajkovszkij legnépszerűbb alkotásainak egyike a b-moll zongoraverseny: témái a romantika termésének világszerte dúdolt-fütyült dallamai közé tartoznak. Érzelmi skálája – csakúgy, mint az orosz komponista annyi más darabjáé – rendkívül színes; a zenei folyamat jelentős részben fantáziaszerű, s olykor mindez a műfaji hagyományok bizonyos, bevett sémáinak mellőzésével járt. De jelentős végeredményt gyümölcsözően: a műfaji határok kitágultak, a delelő romantika újszerű formái (szimfonikus költemény, szimfonikus fantázia) felé közeledve. Kivételes erővel ragadja magával hallgatóját a mű poézise: a kezdőtétel szenvedélyfolyama, roppant érzelmi viharai, fájdalmas lírai önvallomásai, majd az összetett világú középtétel természetközelisége és kontrasztáló városias forgataga után a finálé: feloldódás a természetességben, a népi hagyományban, a közösségi táncmuzsika eszményített mámorában.
Bartók Bélát is hasonló élményvilággal ajándékozta meg a – századelő gyűjtései révén, frissen fölfedezett – kárpát-medencei népi dallamkincs, mint arról az Erdélyi táncok sorozata is tanúskodhat. A Kossuth címet viselő szimfonikus költemény pedig a szerző első nagyszabású összegző kísérlete volt, amellyel egy csapásra országos hírnevet vívott ki magának a mindössze huszonharmadik életévében járó komponista. Benne igen összetett spektrummal tekintett vissza a XIX. század zenei örökségére a szárnyait bontogató ifjú alkotó, még egy Csajkovszkij-művet, az 1812 – nyitányt is ideértve. De nem csupán az aranyló múlt hagyatéka foglalkoztatta Bartókot, hanem saját korának kísérletező hangja is ugyanúgy – ha nem erőteljesebben. Így húzódhat meg a Kossuth ‒ szimfonikus költemény ihlető hátterében együtt, egymással karöltve, sőt szintézist alkotva, Csajkovszkij és Liszt Ferenc művészete, a további magyar (csatazenei) hagyományréteg, valamint Richard Strauss modernsége. A mű előadásával – amely Kossuth személyén keresztül a Szabadságharc történetére tekint vissza ‒ 1849 évfordulós eseményeire is emlékezünk egyszersmind.
Szólj hozzá!