Budapest 2019. Jan. 01. (19:30)

Haydn: A teremtés / ÚJÉVI HANGVERSENY


Haydn: A teremtés / ÚJÉVI HANGVERSENY

Évek óta hagyomány, hogy az új évet Haydn grandiózus, a világ színességét, az élet csodáját és teljességét, valamint az ember nagyszerűségét és a Teremtő tökéletességét hirdető, mindezt pedig a zene varázserejével kifejező Teremtésével köszönti a Müpa.

A bécsi klasszika mesterének életmű-koronázó kompozíciója nem vesztett népszerűségéből az elmúlt bő kétszázhúsz év alatt - nagy sikerű magyar bemutatójának emlékét őrzi a budapesti Alkotás utca.

A karmesteri pódiumon ünnepelt művészt köszönthetünk: a haydni idiómát anyanyelvi szinten beszélő Fischer Ádámot, aki az Osztrák-Magyar Haydn Zenekar művészeti vezetőjeként a zeneszerzőnek mind a száznégy szimfóniáját lemezre vette. A Kossuth-díjas karmester fellépett a Salzburgi és a Bayreuthi Ünnepi Játékokon, s a kezdetektől fogva vezeti a Budapesti Wagner-napokat a Müpában. Ezen a hangversenyen napjaink egyik legjobb, historikus hangszereken játszó zenekarát irányítja, azt a brit együttest, amely 2016-ban ünnepli megalakulásának harmincadik évfordulóját. A Felvilágosodás Korának Zenekara rendhagyó módon nem egy, hanem több vezető karmesterrel dolgozik együtt, egyikük Sir Simon Rattle, a tiszteletbeli karmester pedig Sir Roger Norrington.

A közreműködő, több mint huszonöt éve alapított Purcell Kórus az újévi koncertek rendszeres közreműködője, testvéregyüttese, az Orfeo Zenekar oldalán pedig olyan jelentős magyarországi régizenei produkciókban vett részt az utóbbi időben, mint Purcell Tündérkirálynője, Rameau Platée című operája és Mondonville motettáinak megszólaltatása.

Haydn: A teremtés

Közreműködők:

Baráth Emőke: szoprán
Uwe Stickert: tenor
Sebestyén Miklós: basszbariton
Purcell Kórus (művészeti vezető: Vashegyi György)
a Felvilágosodás Korának Zenekara

Rendező: Müpa

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A héten ez már a második költözködős-fesztiválos hírünk, a másik a cikk végén. Másfél évtized után Balatonszemesről Keszthelyre teszi át...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Loreena McKennitt ismét elhozza Budapestre a kelta zene varázslatos világát

A többszörösen díjazott kanadai énekesnő és dalszerző – 2004-ben megkapta a Kanada Rendjét, és 2013-ban Franciaország Nemzeti Művészetek és Levéltárak Lovagja lett – 2024-ben 24 állomásos tavaszi európai turnéja keretén belül Budapestre is ellátogat, március 24-én érkezik az MVM Dome-ba.

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Az Oasis debütáló lemezét hozza el Liam Gallagher a Szigetre

Újabb fellépőket jelentett be a Sziget. A most közzétett majd' 50 előadó között szerepel Liam Gallagher, generációjának egyik legsokszínűbb és legsikeresebb előadója, az idénre új albumot is ígérő Halsey, a 8 Grammy-t birtokló Skrillex, a 21. század egyik legkiemelkedőbb pop’n’soul énekesnője, Janelle Monáe, az idei Brit...

Kalóztól kongáig: öt jó koncert a közelgő Budapest Ritmo fesztiválon

A Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek keretében megvalósuló Budapest Ritmo idén is igazi zene csemegékkel szolgál. A már bemutatott fellépőkön kívül – link a cikk végén – további ajánlatokat teszünk régi/új izgalmas előadók felfedezésére.
Új koncertek