Budapest 2019. Nov. 29. (19:00)

Holdviola adventi koncert


Holdviola adventi koncert

A Klebelsberg Kulturkúriában rendezi évzáró adventi nagykoncertjét az utóbbi évek egyik legsikeresebb elektronikus folkzenei produkciója, a Holdviola.

A zenekar közel 10 éves munkásságának ismerői szerint, a magyar népdalokból táplálkozó különleges zenéjével stílust teremtő zenekart megérdemelten ismerte el a zenei szakma a Fonogram Magyar Zenei Díj odaítélésével, és az sem véletlen, hogy lemezeiket többször jelölték az év legjobb világzenei albumának. A sajátos „holdviolás” stílus, a tradicionális magyar dallamoknak izgalmas, modern zenei megoldásokkal, saját dalszövegekkel és érzékeny előadásmóddal való továbbgondolása, hamar megtalálta az utat a közönség szívéhez is. 

Ez lehet az oka, hogy a Holdviola koncertekről sokan elragadtatással beszélnek?

Nos, akinek már volt szerencséje részt venni a produkció közel 300 élő előadásának valamelyikén megtapasztalhatta, hogy a Holdviola különleges, léleksimogató zenei világának, az ehhez illeszkedő színpadi látványnak és a Szinvavölgyi Néptáncműhely sodró tánckoreográfiáinak egysége valóban egyfajta bűvöletként hat a közönségre.

Az adventi előadásra nemrég megjelent Túl a vízen című albumának dalai mellett meglepetésekkel is készül a zenekar, és természetesen előkerülnek az elmaradhatatlan közönség kedvencek is, mint a Bánat utca, vagy az Erdő, erdő.

Az adventi időszak egyik kihagyhatatlan programja!

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


 Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Utolsó fejezetéhez érkezik Co Lee cirkuszos epochja, amely a Cirque de L’Homme [CDL] című, tavaly februárban debütált nagylemeze óta zajlik. A...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

A nő, aki kilenc nyelven énekel – jön, jön, jön Lara Fabian

Nem is olyan rég járt nálunk: 2022 októberében adott koncertet az Arénában. 2024. április 30-án egy másik helyszínen, az MVM Dome-ban fog fellépni.

Elhunyt a Supermanagement társalapítója és tulajdonosa, Ferich Balázs

Ferich Balázs neve onnan is ismerős lehet nektek, hogy a Blind Myself basszusgitárosa volt, majd amikor Tóth Gergővel kis kanyarok után önálló céget alapítottak – ez lett a Supermanagement –, ők vették a szárnyaik alá például a Wellhellót, Dzsúdlót és Azahriah-t is. A zenész-menedzser mindössze 36 éves volt.
Új koncertek