Budapest 2017. Oct. 24. (19:30)

Horti Lilla és a Kelemen Kvartett


Horti Lilla és a Kelemen Kvartett

Otthon a Zeneakadémián
Horti Lilla és a Kelemen Kvartett

Puccini: Krizantémok
Schönberg: 2. (fisz-moll) vonósnégyes, op. 10
szünet
Brahms: 1. (c-moll) vonósnégyes, op. 51/1
Horti Lilla (szoprán)Kelemen Kvartett: Kelemen Barnabás, Kokas Katalin (hegedű), Homoki Gábor (brácsa), Fenyő László (cselló)

A 2017–2018-as évadban a Zeneakadémia rezidens együttesének megtisztelő címét viselő Kelemen Kvartett koncertjén három mű szólal meg, s e három művet alig több mint három évtized választja el egymástól. Johannes Brahms első vonósnégyese 1873-ban született, a szerző negyvenéves korában. Brahms állítólag több mint húsz vonósnégyest írt és semmisített meg, mire az elsőt felvállalta: ám a végeredményből úgy tűnik, érdemes volt várnia. Puccini kevés kamaraművének egyike, a Crisantimi című vonósnégyes alig több, mint másfél évtizeddel később, 1890-ben született egyetlen éjszaka alatt (a sötét tónusú zenét felhasználta később a Manon Lescaut utolsó felvonásában). Schönberg 2. vonósnégyese pedig 1908-as, a zeneszerző életének egyik legsúlyosabb válságát önti zenébe: amikor felesége, Mathlide rövid időre otthagyta közös barátjukért, a festő Richard Gerstlért (miután Mathilde visszatért Schönberghez, Gerstl öngyilkos lett). A darab nemcsak a személyes dráma végtelenül expresszív kifejezése miatt izgalmas, hanem azért is, mert Schönberg itt számol le végleg a hagyományos tonalitással, a harmadik és negyedik tétel ráadásul a műfaj határain is túllép, amikor szoprán szólót emel be az absztrakt hangszeres kamarazene csúcsának számító vonósnégyesbe. Georg Trakl két versét a II. Marton Éva Nemzetközi Énekverseny második díjasa, Horti Lilla fogja énekelni.

Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


 Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Utolsó fejezetéhez érkezik Co Lee cirkuszos epochja, amely a Cirque de L’Homme [CDL] című, tavaly februárban debütált nagylemeze óta zajlik. A...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

A nő, aki kilenc nyelven énekel – jön, jön, jön Lara Fabian

Nem is olyan rég járt nálunk: 2022 októberében adott koncertet az Arénában. 2024. április 30-án egy másik helyszínen, az MVM Dome-ban fog fellépni.

Elhunyt a Supermanagement társalapítója és tulajdonosa, Ferich Balázs

Ferich Balázs neve onnan is ismerős lehet nektek, hogy a Blind Myself basszusgitárosa volt, majd amikor Tóth Gergővel kis kanyarok után önálló céget alapítottak – ez lett a Supermanagement –, ők vették a szárnyaik alá például a Wellhellót, Dzsúdlót és Azahriah-t is. A zenész-menedzser mindössze 36 éves volt.
Új koncertek