Budapest 2019. Dec. 15. (18:00)

ISMERŐS ARCOK - Nyerges 50


ISMERŐS ARCOK - Nyerges 50

19:00 Kapunyitás
20:45 STEXAS (Kondor-Nyerges-Galambos-Kovacsik)
22:00 Ismerős Arcok - NYERGES 50 születésnapi koncert

Kedves Barátaink, tisztelt érdeklődök!

Sajnálattal értesítünk benneteket arról, hogy Nyerges Attila a múlt heti közlekedési balesete kapcsán - a kezdeti javulás ellenére - hétfőn életmentő orvosi beavatkozáson esett át. A műtét jól sikerült, az orvosok tájékoztatása alapján kb. 1 hónap gyógyulási idő és pihenő vár rá.
A zenekar ebben a kritikus helyzetben is fontosnak tartja a vállalt kötelezettségeit és Attilával egyetértésben - a Nyerges 50 születésnapi koncertet kivéve - az októberi időpontokra meghirdetett felkéréseknek igyekszik eleget tenni.
Bízunk Attila mielőbbi felgyógyulásában és visszatérésében, mivel kizárólag vele teljes az Ismerős Arcok közössége és sok fellépés vár ránk az év hátralévő időszakában.
Kérünk benneteket, hogy jókívánságaitokkal, valamint az Ismerős Arcok nagy családjára jellemző határtalan szeretettel segítsétek Attila mielőbbi gyógyulását és visszatérését, valamint a zenekar törekvéseit.

Az október 19-re tervezett Barba Negra Music Club-os koncertet új időpontban, 2019. december 15-én pótoljuk. A megváltott belépők érvényesek, vagy a vásárlás helyén visszaválthatók 2019. október 31-ig.

 

Az Ismerős Arcok zenekar 2019-ben ünnepli a fennállásának 20. évfordulóját. A nagy sikerű jubileumi koncert után, az idén még egy nagy durranással lepi meg a zenekar a rajongóit.
Az együttes frontembere Nyerges Attila, idén ünnepli az 50. születésnapját.
Ebből az alkalomból egy igazi örömzenélésre készülnek a srácok. Az Ismerős Arcok "Rocklegendák a színpadon" program folytatásaként, most nem vendégzenekart hívnak, hanem Nyerges Attila és Galambos Nándi korábbi zenekara a STEXAS fog 20 év után újból összeállni és zenélni az Arcok előtt. Ilyen még nem volt és nem is lesz soha többet.
A "KETTŐT EGY CSAPÁSRA" szuperkoncert egyszeri és megismételhetetlen zenei élményt ígér.

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


Budapesten zárja tavaszi turnéját Dan Patlansky

Budapesten zárja tavaszi turnéját Dan Patlansky

A kiváló dél-afrikai blues rock gitáros immáron hatodik alkalommal tér vissza fővárosunkba. Dan Patlansky tavaszi turnéjának zárókoncertjére az...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

A fák almái: James McCartney és Sean Ono Lennon összeálltak egy dalra

Paul McCartney egyetlen fia és John Lennon kisebbik fia április 12-én, pénteken jelentette meg első kollabjukat, a "Primrose Hill"-t.

Sárarany vinyl – Fekete Jenő 60.

A magyar blueslegenda 60. születésnapját, a pályán eltöltött első 40 évét és az idei Record Store Day-en megjelenő “sárarany” dupla vinyl kiadását ünnepli április 27-én az A38 hajón egy erre az alkalomra alakult, friss formációval.
Új koncertek