Budapest 2018. Nov. 02. (20:00)

JÓANÉPI HALLOWEEN BULI, VENDÉG: HURDY GANG


JÓANÉPI HALLOWEEN BULI, VENDÉG: HURDY GANG

A Jóanépi 2017 tavaszán az Aurevoir. és a Góbé zenekar tagjainak baráti összejövete során örömzenélésbe torkolló mulatozás alkalmával alakultak zenekarrá, aminek eredménye képpen mára már egy egész koncertnyi dal született. Az együttes neve egyben zenéjük üzenete is.

Csasznyi Imi - ének, basszprímtambura
Agócs Márton - ének, gitár, ír buzuki
Czupi Áron - ütős hangszerek
Orosz Kristóf - gitár, ének
Cseke Dániel - szaxofon
Kocsis Levente - basszusgitár

A Hurdy-Gang trió formáció 2016-ban alakult zenekar, amely a tavaly elkészült "Ízelítő" című bemutatkozó CD-jén, nem csak a magyar népzenével foglalkozik, de mind Nyugatra, mind Keletre kitekint. A zenészek mindegyike kisgyermekkor óta foglalkozik a magyar népzenével, és a kellő zenei tapasztalatra építve más műfajokba (klasszikus zene, jazz, világzene, más népek népzenéje) is betekintést nyújtunk a hallgatóság számára.
Repertoárunkba a magyar népzene mellet még a latin (Kuba, Brazília) ritmus és harmóniavilág, valamint a török/kis-ázsiai rokon népeink zenei kultúrája tartozik. Hangzásvilágunkban ötvöződik a jazz és világzene egy erős népzenei alapon.

Az izgalmaz dallampárhuzamokat bemutató zene mellé természetesen tánc is csatlakozik. Különleges precizitással hangoljuk össze a tánc motívumokat az egyes dob ritmusokkal, népzenei asszimetriákkal. A táncimprovizációkat a magyarország különböző területein fennmaradt virtuóz férfitáncok verbunkos és hajdútánc elemeiből építjük fel, megelevenítve a XVIII-XIX. századi kuruc nemesi, tábori mulatságokat.
Zenei hangzásvilágunkat a burdon zenére építjük. A tekerő, valamint a különböző fúvóshangszerek és a cimbalom versengése, improvizatív játéka teljesen kiegészíti egymást, és ezt a "vitát" a magyar népzenei, valamint a latin és jazz ritmusokban is jártas dobosunk békíti.

A Hurdy-Gang erősségét a gyermekkor óta tartó alapos zenei képzés, és az aktív előadóművészeti tevékenység jelenti különböző zenekarokban (Bokros zenekar, Magyar Állami Népi Együttes).
A zenekar tagjai olyan kitűnő művészek rendszeres zenésztársai, mint Sebestyén Márta, Nagy János, Szirtes Edina Mókus, Mogyoró Kornél, és olyan mesterektől tanulhattak, mint Borbély Mihály vagy László Attila.

Ifj. Szerényi Béla – tekerő, tárogató, esz-klarinét
Zimber Ferenc – cimbalom
Molnár Mátyás – tapan, darbuka, cajon, conga, bongo, cintányér

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


Hölgyeim és uraim, ő SLASH!

Hölgyeim és uraim, ő SLASH!

A Slash feat. Myles Kennedy & The Conspirators a "The River Is Rising – Rest of the World Tour ’24" keretében – 21 ország 32 városában lépnek fel...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Először koncertezik Magyarországon a Take That

Európai turnéjuk alkalmával a This Life című, novemberben megjelenő vadiúj albumukat a magyar közönségnek is bemutatják. A jelenleg trió felállásban tevékenykedő együttes – Anglia egyik legnépszerűbb fiúcsapata – több mint harmincéves pályafutása során először jön hozzánk, 2024. július 3-án friss lendülettel veszik be...

Azahriah nem zárja skatulyába magát. Vagy de?

Skatulya I. címmel megjelent Azahriah új albuma, amelyet az egyik legnépszerűbb hazai dalszerző-előadó májusi tripla Puskás Aréna-koncertjéhez időzítve tett közzé.

A nő, aki kilenc nyelven énekel – jön, jön, jön Lara Fabian

Nem is olyan rég járt nálunk: 2022 októberében adott koncertet az Arénában. 2024. április 30-án egy másik helyszínen, az MVM Dome-ban fog fellépni.
Új koncertek