Budapest 2019. Nov. 30. (19:30)

Kaláka 50


Kaláka 50

A Kaláka együttes 1969-es megalakulása óta, azaz ötven éve egyet jelent a magyar és az egyetemes költészet kimagasló alkotásainak megzenésítésével. Mégpedig úgy, ahogy azt Kányádi Sándor fogalmazta meg a legtalálóbban: „kimuzsikálva a Gutenberg óta könyvekbe száműzött versekből a maguk olvasata szerinti eredeti dallamot”.

A Kaláka önazonossága ugyanakkor elképesztő változatossággal párosul: éppen annyi zenei stílusban képes hiteles előadásra, ahány stílusban a kiválasztott versek íródtak, évszázadokon át. Azért a kimondottan az együttesre jellemző megszólalásmód is érvényesül: ezt garantálja a négy énekhang, valamint a klasszikus és népi hangszerek együttes játéka. Harminc album, mintegy ezer dal, és sok-sok ezer Kaláka-koncert tanúskodik erről, határon innen és túl. 2000-ben Kossuth-díjat, 2004-ben Prima Primissima-díjat, 2014-ben pedig Magyar Örökség-díjat vehetett át.
A Kaláka ötvenéves fennállása alkalmából különleges, kétrészes koncertet ad a Müpában. Előbb a Budapest Bár mutatja be a jeles alkalomra készített Kaláka-műsorát, Kiss Tibor, Lovasi András, Németh Juci, Palya Bea, Rutkai Bori és Gryllus Dorka közreműködésével, majd az ünnepelt Kalákától hallhatjuk örökzöldjeit, a lehető legautentikusabb módon: Becze Gábor, Gryllus Dániel, Gryllus Vilmos és Radványi Balázs négyesét „megtoldva” Huzella Péterrel, Major Gáborral és Mikó Istvánnal. Egy szó, mint száz: minden idők Kalákája előtt állunk!


 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A héten ez már a második költözködős-fesztiválos hírünk, a másik a cikk végén. Másfél évtized után Balatonszemesről Keszthelyre teszi át...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Loreena McKennitt ismét elhozza Budapestre a kelta zene varázslatos világát

A többszörösen díjazott kanadai énekesnő és dalszerző – 2004-ben megkapta a Kanada Rendjét, és 2013-ban Franciaország Nemzeti Művészetek és Levéltárak Lovagja lett – 2024-ben 24 állomásos tavaszi európai turnéja keretén belül Budapestre is ellátogat, március 24-én érkezik az MVM Dome-ba.

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Az Oasis debütáló lemezét hozza el Liam Gallagher a Szigetre

Újabb fellépőket jelentett be a Sziget. A most közzétett majd' 50 előadó között szerepel Liam Gallagher, generációjának egyik legsokszínűbb és legsikeresebb előadója, az idénre új albumot is ígérő Halsey, a 8 Grammy-t birtokló Skrillex, a 21. század egyik legkiemelkedőbb pop’n’soul énekesnője, Janelle Monáe, az idei Brit...

Kalóztól kongáig: öt jó koncert a közelgő Budapest Ritmo fesztiválon

A Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek keretében megvalósuló Budapest Ritmo idén is igazi zene csemegékkel szolgál. A már bemutatott fellépőkön kívül – link a cikk végén – további ajánlatokat teszünk régi/új izgalmas előadók felfedezésére.
Új koncertek