Kaposvár 2019. Aug. 13. - 2019. Aug. 19

Kaposfest 2019


Kaposfest 2019
Minden évben augusztus 13-19. között KAPOSVÁRON
A klasszikus zene világsztárjai, és minden más, ami a minőségi kikapcsolódáshoz kell
Művészeti vezetők: Baráti Kristóf és Várdai István
Hogy kik ők?
Hazánk első számú klasszikus zenei „exportcikkei”.
Batári Kristóf 2015-ben a világ legkeresetteb hegedűművésze, Várdai István 2016-ban a világ legkeresettebb csellóművésze volt.
Hogyan működik egy kamarazenei fesztivál?
Összehívunk a világ minden részéről 40-50 élvonalbeli szólistát, akikből Kaposváron ad hoc módon kis csoportokat alakítunk. Minimum kettő, maximum nyolc fő vesz részt egy-egy produkcióban.
Mivel a világ legjobb szólistáiból alakulnak meg a kisegyüttesek, az előadások nagyon magas színvonalúak.
A produkciók egyediek és megismételhetetlenek, mivel ilyen összeállításban a fellépő művészek nem lépnek színpadra máskor.
Hogy mekkora az érdeklődés? Az első (2010-es) Kaposfest koncertjeit 74 országban 90 millióan hallgatták a BBC statisztikája szerint. De a helyszínen sincs közönségprobléma - illetve van, mert sokszor nehéz hova ültetni a rengeteg zeneszeretőt, aki meg akarja hallgatni a koncerteket. Úgyhogy néha kispárnákon ülve a színpadon, a fal mellett, vagy a lépcsőn talál már csak helyet a kedves vendég.
Mitől teljesen egyedülálló? A fesztivál közönségének csaknem fele egy évvel előre megrendeli bérletét. Ugyan még nem tudják, kik fognak fellépni, és milyen műveket adnak elő, de megtisztelik bizalmukkal a fesztivál szervezőit. Mert eddig még soha nem csalódtak.
A Kaposfest egyedisége, hogy a klasszikus zenei koncertek mellett egy héten keresztül gondoskodik az odaérkező vendégek teljes napi programjáról is. A sokszínű kísérőprogramokban az a közös, hogy saját területén mindegyik a legmagasabb színvonalat képviseli, és a kikapcsolódáson, szórakozáson túl minőségi edukációt is nyújt a legmagasabb igényszintű fesztiválközönségnek.
Jegyek:
August 14.
19:00
August 14.
19:00
August 15.
19:00
August 16.
19:00
August 17.
19:00
 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


Véget érnek a hosszú séták a sötétben: arrébb tolják a szervezők a Bánkitó Fesztivált

Véget érnek a hosszú séták a sötétben: arrébb...

Nagy a mozgás: nemrég számoltunk be, hogy a Szeláví és a Bujtor fesztivál is helyet változtat (link a cikk alján), most azt a hírt kaptuk, hogy a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

artist2watch: egymillió fontos bankjegy független zenészeknek

Független hazai előadók részére indít komplex támogatási programot a WMMD. A zenei disztribútor idén összesen 6 előadónak segít az előrejutásban – a közel egymillió forint értékű támogatás többek között klipkészítésre, fotózásra és marketingkommunikációs célokra fordítható.

Akik a hátukon viszik a zenét – könyv jelent meg a rockkoncertek roadjairól

Roadlegendák, legendás roadok címmel könyv jelent meg a hazai pop-rock színtér jól ismert technikusairól, azaz a roadokról. A kiadványt szombaton mutatták be a Rockmúzeumban.
Új koncertek