Budapest 2019. May. 11. (20:00)

Karosi Júlia Quartet


Karosi Júlia Quartet

Karosi Júlia zenész családból származik. Édesanyja opraénekesnő, bátyja pedig koncertező orgonista. Júlia egészen korán, még kisgyermekként kezdte meg zenetanulmányait. Hat évesen zongorázni, majd hegedűlni kezdett, kiskorától kórusban énekelt. A művészet számos területe érdekelte már gyermekként is, verseket írt, komponált, színjátszó szakkörbe járt. 2001-ben az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen Filozófia tárgyból nyolcadik helyezést ért el, így egyenes útja vezetett az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karára, ahol Filozófia és Esztétika szakon 2006-ban diplomázott. Az egyetem alatt a jazz egyre nagyobb teret hódított az életében, így végzősként megkezdte jazzének tanulmányait Winand Gábornál. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszékén 2011-ben végzett Lakatos Ágnes és Berki Tamás növendékeként.

Júlia 2009-ben elnyerte a zsűri különdíját a Zory-ban, Lengyelországban megrendezett Voicingers Nemzetközi Énekversenyen. 2010-ben a Zeneakadémia által indított tehetséggondozó pályázat öt kiemelt hallgatója közé választotta a pályázat elbírálására kijelölt független zsűri. 2011-ben a Magyar Jazz Szövetség által rendezett Jazz Combo versenyen Sketchescimű művével második helyezést ért el zenekara. 2012-ben a Franciaországban rendezett Crest Jazz Vocal Nemzetközi Ének-verseny döntőse.

Júlia saját zenekarát a Karosi Júlia Quartet-et 2009-ben alapította. A zenekar főként az énekesnő saját szerzeményeit játssza. Hangzásukon érződik a klasszikus zene és a modern jazz hatása, zenéjük érzékeny, finom, a letisztultságot keresi. Júlia zenekarával számos fellépést tudhat maga mögött rangos fesztiválokon és klubokban itthon és külföldön egyaránt. Az énekesnő első, tíz saját dalt tartalmazó lemeze Stroller of the City Streets címmel 2012 februárjában jelent meg.

Közreműködők:

Karosi Júlia - ének
Tálas Áron - zongora
Bögöthy Ádám - nagybőgő
Varga Bendegúz - dob

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


Elhunyt a Supermanagement társalapítója és tulajdonosa, Ferich Balázs

Elhunyt a Supermanagement társalapítója és...

Ferich Balázs neve onnan is ismerős lehet nektek, hogy a Blind Myself basszusgitárosa volt, majd amikor Tóth Gergővel kis kanyarok után önálló...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

Pulóveres nyitóhétvége a Kobuciban

Homeopátia, homeopátia... Reméljük sem efféle, sem egyéb gyógyhatású szerekre nem szorulnak majd azok, akik részt vesznek a ma nyitó Kobuci Kert startprogramjain.

A fák almái: James McCartney és Sean Ono Lennon összeálltak egy dalra

Paul McCartney egyetlen fia és John Lennon kisebbik fia április 12-én, pénteken jelentette meg első kollabjukat, a "Primrose Hill"-t.
Új koncertek