Budapest 2019. Dec. 19. (20:00)

Kézdy Luca – Lantos Zoltán: Stringstory


Kézdy Luca – Lantos Zoltán: Stringstory
Közreműködik:
  • Kézdy Luca - hegedű, elektronika
  • Lantos Zoltán - hegedű, elektronika

A két markáns karakterű hegedűs alkotta duó mindössze egyetlen koncertet adott eddig: májusban, a zsúfolásig megtelt Nyitott Műhely közönsége előtt mutatkoztak be hatalmas sikerrel. Büszkék vagyunk, hogy őket sikerült megnyernünk az Opus egyik évzáró koncertjére fellépőknek.

“Zenei fejlődésemben, változásomban két hegedűs okozott mindent átforgató élményt. Másodikos esztétika és elsős filozófia hallgatóként kezdtem a jazzhegedüléssel foglalkozni, Antal Tibornál. Ő mutatta valamelyik első órán Stephane Grappelli játékát – igen, előbb jött a késztetés hogy jazzel foglalkozzak a hangszeremen, mint hogy Grappellit ismertem volna – amitől földbe gyökerezett a lábam, sírtam és nevettem egyszerre, a csodától, amit hallok, és az előttem álló hosszú út terhétől megijedve. Alapvetően olyan típus vagyok, akinek elég viszonylag kevés külső információ, abból a kevésből, ha igazán megfog, nagyon sokáig merítek. Tudtam ez időben, hogy van egy Lantos Zoltán nevű hegedűs, akiről bölcsész ismerőseim ódákat zengtek, de valamiért egy jó ideig még nem hallgattam meg. Talán nem voltam még készen rá, máshol tartottam. Mígnem egy-két év múltán egy hajnalig tartó baráti beszélgetés, együttlét során a házigazda betett egy lemezt, – nos onnantól kezdve aznapra minden(ki) más megszűnt számomra. Elementáris erővel hatott rám az a tiszta, egyenes, – a klasszikus swing hegedülés néhol kicsit émelyítő, romantikus világához képest – szikár és egyértelmű megfogalmazás, amit hallottam. Úgy éreztem, hogy minden egyes arra alkalmas részem szívja be magába azt a csodálatos zenét, a hegedűhang addig nem ismert artikulációját, ami egyszerre tűnt szofisztikáltnak és nyersnek, nagyon földinek és éterinek, és mindezzel együtt olyan érzésem támadt, mintha valaki helyettem mondaná ki az igazságot – legyen ez bármennyire is ködös és nehezen megfejthető jelentésű szó – akkor mégis egyértelműnek tűnt. Miközben aztán rongyosra hallgattam Zoli Mirrorworld című lemezét, személyesen is felkerestem, megismerkedtünk, hallgattam a koncertjeit, szerettem volna tanulni is tőle, de akkoriban nem tanított senkit, és talán azóta sem. Akkori szomorúságom ellenére talán jobb is volt így, mert sosem szerettem volna másolni, sokkal inkább zenéjének megismerése útján fellelt azonosságok és különbségek kontextusában saját zenei megfogalmazásokat találni. Így, közvetett módon mégis sokat tanultam tőle. 2010-ben zenéltünk együtt először, a Santa Diver vendégeként, emlékezetes pillanat volt az életemben, az, amikor egy szinte elérhetetlen, ikonikus alak egyszer csak partnerré válik. Azóta tervezgetjük a folytatást, most elérkezett.”
Kézdy Luca

“Lucával még a kilencvenes éveg végefelé találkoztam elõször valamelyik koncertemen, majd ezután több ilyen alkalommal is. Rögtön azt éreztem, hogy fiatal kora ellenére meglepõ komolysággal és elmélyültséggel sugárzik belõle az a fajta figyelem, ami a közönség soraiból feljut a színpadra, és szinte továbbsegíti az elõadó szárnyalását az éppen zajló zenei rituáléban. Azt hiszem, már akkor létrejött köztünk valamiféle kapocs, amit csak gyûjtök, mániákusok, szenvedélybetegek vagy improvizálásra hajlamos vonósok értenek.. késõbb megtalált azzal, hogy tanítsam. Megtisztelõ kérését elutasítottam, egyrészt azért, mert akkoriban semmi idõm nem volt, szinte állandóan úton voltam, másrészt úgy éreztem, hogy talán nem is tudnék neki valójában mit tanítani, sokkal jobban jár, ha õ maga bányássza ki fáradtságos munkával a saját gyémántjait, ahogy én is folyamatos zenei útkeresésben voltam. (és vagyok)
Ma, két évtizeddel késõbb, – nem rövid útszakaszok után – ugyanezt a komolyságot, mélységet és elkötelezettséget érzem benne, amit rendkívül tisztelek. Játéka, hangjai, mondatai megértek, ösztönösen is összeállt önazonos teremtõ lelkisége, amibõl sallangmentesen, magamutogatás és öncélúság nélkül kísérletezheti ki saját kompozícióit, hangzásvilágát. Improvizációiban talán nem a végleges kimūveltség a legfõbb cél, ami amúgy “biztonságosabb” lenne, hanem amolyan nyitva hagyott történés, ami számomra is a legfontosabb, és talán pont ez a záloga annak a szépségnek, ami zenei gomdolatait áthatja.
Mindkettõnk számára fontos a hangzásbeli kísérletezés, a színek megtalálása és kikeverése, bár azt gondolom, sohasem öncélúan. Mindketten inkább esztétizáló, poétikus és narratív alkatok vagyunk, mintsem a virtuozitásra gyúró ördög-hegedūsei.. Öröm számomra, és éppen ideje is, hogy régóta tervezgetett közös kísérletünk végre megszülethet. Ezt vehetjük karmikus kötelességünknek is, úgyszólván. Nem, Luca..?”
Lantos Zoltán

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A héten ez már a második költözködős-fesztiválos hírünk, a másik a cikk végén. Másfél évtized után Balatonszemesről Keszthelyre teszi át...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Loreena McKennitt ismét elhozza Budapestre a kelta zene varázslatos világát

A többszörösen díjazott kanadai énekesnő és dalszerző – 2004-ben megkapta a Kanada Rendjét, és 2013-ban Franciaország Nemzeti Művészetek és Levéltárak Lovagja lett – 2024-ben 24 állomásos tavaszi európai turnéja keretén belül Budapestre is ellátogat, március 24-én érkezik az MVM Dome-ba.

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Az Oasis debütáló lemezét hozza el Liam Gallagher a Szigetre

Újabb fellépőket jelentett be a Sziget. A most közzétett majd' 50 előadó között szerepel Liam Gallagher, generációjának egyik legsokszínűbb és legsikeresebb előadója, az idénre új albumot is ígérő Halsey, a 8 Grammy-t birtokló Skrillex, a 21. század egyik legkiemelkedőbb pop’n’soul énekesnője, Janelle Monáe, az idei Brit...

Kalóztól kongáig: öt jó koncert a közelgő Budapest Ritmo fesztiválon

A Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek keretében megvalósuló Budapest Ritmo idén is igazi zene csemegékkel szolgál. A már bemutatott fellépőkön kívül – link a cikk végén – további ajánlatokat teszünk régi/új izgalmas előadók felfedezésére.
Új koncertek