Érd 2018. Sep. 08. (19:00)

Kiss Attila Quartet feat. Zolbert - Érdi Jazz Fesztivál


Kiss Attila Quartet feat. Zolbert - Érdi Jazz Fesztivál

A Kiss Attila Band 2008-ban alakult, ezzel egy időben jelentkeztek a Jazzy Dalversenyre is, ahol szép sikerrel szerepeltek, hozzánk egy új formációval érkeznek. A jazz, soul, funky és latin zene elemeit egyaránt felhasználó, dús dallamvilágú, olykor groove-os repertoárjuk a zenekarvezető szerzeményeiből áll. 2016-ban elkészült "Don't Give Up" című lemezük, jelenleg a következőn dolgoznak, ami várhatóan 2018 őszén jelenik meg, így a fesztiválon már hallhatunk erről a lemezről is dalokat. Zolbert lesz a vendégük, aki a smooth jazz legkiemelkedőbb szaxofonosa. Ebben a formációban Érden debütálnak először. 2014-ben a Jazzy Dalverseny fődíjasa lett, 2015-ben jelent meg a "One" című lemeze, majd 2017-ben az "Inside Out", valamint idén a "Live" című albuma. Zongorán a sokáig Amerikában élő kitűnő, lendületes, latinos hangzású játékával jeleskedő Csanyi Zoltán fog játszani, akitől ugyancsak fogunk hallani egy saját szerzeményt a Kaszakő együttes lemezéről. Basszusgitáron Szőke Péter, dobon pedig a rendkívül sokoldalú dobos, Tiba Sándor fog játszani.

Ingyenes!

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A héten ez már a második költözködős-fesztiválos hírünk, a másik a cikk végén. Másfél évtized után Balatonszemesről Keszthelyre teszi át...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Loreena McKennitt ismét elhozza Budapestre a kelta zene varázslatos világát

A többszörösen díjazott kanadai énekesnő és dalszerző – 2004-ben megkapta a Kanada Rendjét, és 2013-ban Franciaország Nemzeti Művészetek és Levéltárak Lovagja lett – 2024-ben 24 állomásos tavaszi európai turnéja keretén belül Budapestre is ellátogat, március 24-én érkezik az MVM Dome-ba.

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Az Oasis debütáló lemezét hozza el Liam Gallagher a Szigetre

Újabb fellépőket jelentett be a Sziget. A most közzétett majd' 50 előadó között szerepel Liam Gallagher, generációjának egyik legsokszínűbb és legsikeresebb előadója, az idénre új albumot is ígérő Halsey, a 8 Grammy-t birtokló Skrillex, a 21. század egyik legkiemelkedőbb pop’n’soul énekesnője, Janelle Monáe, az idei Brit...

Kalóztól kongáig: öt jó koncert a közelgő Budapest Ritmo fesztiválon

A Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek keretében megvalósuló Budapest Ritmo idén is igazi zene csemegékkel szolgál. A már bemutatott fellépőkön kívül – link a cikk végén – további ajánlatokat teszünk régi/új izgalmas előadók felfedezésére.
Új koncertek