Budapest 2018. Nov. 29. (19:30)

Kocsis-bérlet 2. - vezényel: Hamar Zsolt


Kocsis-bérlet 2. - vezényel: Hamar Zsolt

VERESS SÁNDOR: Threnos – in memoriam Bartók Béla
LISZT: Esz-dúr zongoraverseny
LISZT: Faust-szimfónia

Louis Schwizgebel – zongora
Nemzeti Filharmonikus Zenekar
Vezényel: Hamar Zsolt

Magyar est

Veress Sándor (1907-1992) a Bartók utáni magyar zeneszerző-generáció egyik jeles tagja. Kísérletező kedvű, invenciózus zeneszerző volt ő is, neki is el kellett hagynia hazáját. Erdélyben született ő is, mint Bartók, akinek emlékére komponálta 1945-ben Threnos c. művét, kevéssel Bartók halála után. Örülne, ha tudná, hogy választott hazájából, Svájcból érkezik hozzánk az a fiatal zongoraművész, aki Liszt zongoraversenyét előadja.  Liszt Ferencről ma már az iskolások is tudják (vagy tudniuk kellene), hogy pályáját zongoraművészként kezdte, így ismerte meg őt egész Európa és művészből vált zeneszerzővé. Zongoraversenyei mutatják meg legjobban a kétféle tevékenység egységét, hiszen ezeket a műveket nemcsak megírta, hanem játszotta is. Zenéjével mindent meg akart mutatni: a természet, a költészet, a történelem, a hit, a filozófia világát. A mindenség zenében való megfogalmazásának ambíciója vezette el a Faust-témához, így született egyik legjelentősebb, leghatalmasabb műve, a Faust-szimfónia.

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A héten ez már a második költözködős-fesztiválos hírünk, a másik a cikk végén. Másfél évtized után Balatonszemesről Keszthelyre teszi át...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Loreena McKennitt ismét elhozza Budapestre a kelta zene varázslatos világát

A többszörösen díjazott kanadai énekesnő és dalszerző – 2004-ben megkapta a Kanada Rendjét, és 2013-ban Franciaország Nemzeti Művészetek és Levéltárak Lovagja lett – 2024-ben 24 állomásos tavaszi európai turnéja keretén belül Budapestre is ellátogat, március 24-én érkezik az MVM Dome-ba.

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Az Oasis debütáló lemezét hozza el Liam Gallagher a Szigetre

Újabb fellépőket jelentett be a Sziget. A most közzétett majd' 50 előadó között szerepel Liam Gallagher, generációjának egyik legsokszínűbb és legsikeresebb előadója, az idénre új albumot is ígérő Halsey, a 8 Grammy-t birtokló Skrillex, a 21. század egyik legkiemelkedőbb pop’n’soul énekesnője, Janelle Monáe, az idei Brit...

Kalóztól kongáig: öt jó koncert a közelgő Budapest Ritmo fesztiválon

A Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek keretében megvalósuló Budapest Ritmo idén is igazi zene csemegékkel szolgál. A már bemutatott fellépőkön kívül – link a cikk végén – további ajánlatokat teszünk régi/új izgalmas előadók felfedezésére.
Új koncertek