Budapest 2019. dec. 04. (20:00)
Jegyvásárlás

Kőszegi Imre 75/60 / JAZZMŰHELY


Kőszegi Imre 75/60 / JAZZMŰHELY

A címben szereplő, első pillantásra talán meglepő számok „megfejtése”: a koncert után két nappal tölti be hetvenötödik életévét Kőszegi Imre, a magyar jazzélet egyik legjelentősebb dobosa, aki ezzel immár hatvanéves pályafutást tudhat maga mögött. A meglepetések folytatódnak: Kőszegi ez alkalommal csupa szokatlan felállással érkezik a Müpába.

Kőszegi Imre mindig kerülte a sablonos megoldásokat, új megszólalási formákkal kísérletezett, kutatta a határátlépés lehetőségeit, miközben vállalta az őt mindenkor érő zenei hatásokat. Az egyik nagy előd, Max Roach előtt is tiszteleg, amikor a Budapesti Vonósok Kamaraegyüttesét hívja közreműködőként jól ismert sztenderdek és újdonságként ható darabok megszólaltatására. Hasonlóképpen egyedi lesz az a felállás - hiszen nélkülözi a bőgőt -, amelyben zongorán a régi nagy muzsikustárs, Szakcsi Lakatos Béla, tubán és korabeli fúvós hangszereken pedig a hozzá hasonló nagy határfeszegető, Szentpáli Roland csatlakozik majd az est főszereplőjéhez. Végül megszólal Kőszegi legendás, a maga korában szintén párját ritkító együttese, a Rhythm & Brass, amelyben ez alkalommal a fúvósszekciót a tuba mellett a már cseppet sem a feltörekvő generációhoz tartozó Pecze Balázs trombitás és a nemzetközi színtéren is vezető szerepet betöltő Tony Lakatos szaxofonos alkotja, a 21. századi hangzásért pedig az a Bécsy Bence gitáros, egyben elektronikabűvölő felel, aki Gereben Zita, Jónás Vera és a BG5 produkcióit is erősíti. A hangszerelések a koncerten zongoristaként fellépő Rozsnyói Péter munkái.
A Liszt-díjjal és a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével kitüntetett Kőszegi Imre játékát hallgatva ezen az esten nemcsak őt, a zene teremtő erejét is ünnepelhetjük.

 

Jegyárak és információk

I. Árkategória : 2 900 Ft
II. Árkategória : 3 500 Ft
III. Árkategória : 4 500 Ft
Jegyvásárlás

Felhívjuk vásárlóink figyelmét, hogy a megjelölt jegyárak nem tartalmazzák a kényelmi díj összegét. A kényelmi díj a jegyárakra vetített 6 % + 300 forint, amely az ÁFA összegét tartalmazza. A kényelmi díj pontos összege a kosároldalon található.

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


Lófejű – ez a tehetséges fiatalok új dalának címe

Lófejű – ez a tehetséges fiatalok új dalának címe

Az Oliver From Earth nem ismeretlen a nagyközönség előtt, „A világ az enyém" című dalukat a rádiók elég sokat pörgetik. Ez volt a szám,...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Az orosz kultúra lovagja: interjú Emelianov Anatolijjal, a Royal Moscow Balett alapítójával

A kitartás személyes megtestesítője, akit az orosz kultúrához való hozzájárulásért lovaggá is ütöttek, balett-táncosként kezdte. A hattyúk tava című balettelőadását 2019-ben két alkalommal is láthatja a magyar közönség.

Babaútlevelet bocsájtott ki a Pannon Filharmonikusok zenekar

Meseszerű történetekkel csábítja a kicsiket a pécsi Kodály Központban hallható eseményekre a Pannon Filharmonikusok (PFZ) által kiadott "babaútlevél".

Elhunyt Larry Wallis, a Motörhead első gitárosa

Larry Wallis, a Motörhead első gitárosa 70 éves korában halt meg – a körülményekről nem szól a zenekar hivatalos oldala és a külföldi zenei sajtó sem.
Koncert.hu már a mobilodon is!
Koncert.hu Android alkalmazás Koncert.hu iPhone alkalmazás
Új koncertek