Budapest 2020. Jan. 02. (19:30)

Lajkó Félix – Újévi koncert


Lajkó Félix – Újévi koncert

Lajkó Félix mindig is egy volt a lélekre különleges érzékenységgel ható zenészek közül, olyan muzsikus, aki közvetítőként használja hangszereit önmaga és a világ között. Mindegy, mihez nyúl, kikkel lép színpadra: a végeredmény mindig kristálytiszta, ismeretlenül mély forrásból táplálkozó, ösztönös, zsigeri lélekzene-egyveleg.

Zenei világa önálló műfajt teremt, amelyet különleges érzékenységgel és érzékkel vegyít gyakorlatilag bármilyen, hozzá hasonlóan igényes zenei együttállással. Mindezt kritikusai írták róla, ő pedig évek óta a legkülönfélébb formációkban teljesedik ki: hol szólóban, hol trióban, nagyzenekarral vagy szimfonikusokkal, netán citerás „partyzenét” játszva tartja lázban hallgatóit.
2018-as újévi koncertjén a vonósoké a főszerep. A produkció mérföldkőnek ígérkezik a vonóshagyományok hazai történetében. Ismerve a pódiumra lépő zenészek habitusát, virtuozitását, a nagybetűs ZENE iránti szenvedélyüket, egyedülálló élményt ígér a lengyel népi-klasszikus Volosi, a világhírű Alexander Balanescu és a hazai közönség számára már jól ismert állandó társak, Brasnyó Antal és Szabó Csobán Gergő közös örömzenélése, vonós szárnyalásuk.

Rendező: Fonó Budai Zeneház

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


 Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Utolsó fejezetéhez érkezik Co Lee cirkuszos epochja, amely a Cirque de L’Homme [CDL] című, tavaly februárban debütált nagylemeze óta zajlik. A...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

A nő, aki kilenc nyelven énekel – jön, jön, jön Lara Fabian

Nem is olyan rég járt nálunk: 2022 októberében adott koncertet az Arénában. 2024. április 30-án egy másik helyszínen, az MVM Dome-ban fog fellépni.

Elhunyt a Supermanagement társalapítója és tulajdonosa, Ferich Balázs

Ferich Balázs neve onnan is ismerős lehet nektek, hogy a Blind Myself basszusgitárosa volt, majd amikor Tóth Gergővel kis kanyarok után önálló céget alapítottak – ez lett a Supermanagement –, ők vették a szárnyaik alá például a Wellhellót, Dzsúdlót és Azahriah-t is. A zenész-menedzser mindössze 36 éves volt.
Új koncertek