Budapest 2018. Jun. 03. (20:00)

Lenny Kravitz


Lenny Kravitz

Lenny Kravitz bejelentette következő, 2018 nyarán megrendezésre kerülő európai turnéját, amelynek keretében a Budapest Arénában is fellép június 3-án. Jegyek december 15-én 10 órától kaphatók, a Live Nation tagok számára pedig elővásárlási lehetőség is lesz már december 13-án 10 órától. További részletek a www.livenation.hu oldalon. 

A turné mellet Lenny Kravitz új lemezének megjelenését is bejelentette, amely 2018 tavaszán várható. 

Korunk egyik kiemelkedő rockzenészének tartott Lenny Kravitz 20 éves pályafutása során átlépte a zenei műfajokat, vegyítette a hangzásokat és a stílusokat. Rockzenéje a '60-as és '70-es évek soul és funk behatásával négyszer nyerte el a Grammy-díjat a szerző-producer-zenésznek, amely rekord a Legjobb Férfi Rock Produkció kategóriában.

Tíz stúdióalbuma mellett - melyek több mint 38 millió példányban keltek el világszerte - ez a sokoldalú művész  olyan filmsikereknek is része volt, mint az Éhezők viadala, vagy az óriási kritikai elismeréseket is begyűjtő A boldogság ára és a Komornyik.

A budapesti koncertre jegyek december 15-én 10 órától kaphatók a www.livenation.hu és a www.ticketpro.hu oldalakon keresztül. A normál belépők mellett limitált számú, közvetlenül a színpad elé szóló kiemelt állójegy is vásárolható a bulira. 

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


KoreaON 2024: az acapellától a fergeteges K-pop buliig

KoreaON 2024: az acapellától a fergeteges K-pop buliig

Idén 5 éves a KoreaON kulturális fesztivál, ami évről évre megújuló programsorozattal jelentkezik. Májusban a Comic Con vendégrendezvényeként...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Loreena McKennitt ismét elhozza Budapestre a kelta zene varázslatos világát

A többszörösen díjazott kanadai énekesnő és dalszerző – 2004-ben megkapta a Kanada Rendjét, és 2013-ban Franciaország Nemzeti Művészetek és Levéltárak Lovagja lett – 2024-ben 24 állomásos tavaszi európai turnéja keretén belül Budapestre is ellátogat, március 24-én érkezik az MVM Dome-ba.

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Egyetlen alkalommal újra megjelenik nyomtatásban a PESTI EST

Április 4-én (...) kerül a mozikba a rendszerváltás körüli időszakot felelevenítő Kék Pelikan című film. A bemutató kampányának részeként a filmet forgalmazó JUNI11 Distribution életre kelti a kilencvenes évek és az ezredforduló legendás programmagazinját – írja a Magyar Narancs.

Új tagot keres a Szent Efrém Férfikar

Ha hiszed, ha nem, a férfikar bejelentett, főállású énekest keres. A félig-meddig családi zenekarból ugyanis kiszáll Bubnó Márk – őt egy különleges koncerttel búcsúztatják, az eseményt csatoltuk.
Új koncertek