Budapest 2019. Mar. 28. (16:00)

Lovasi András - Tűzijáték délben Lemezbemutató koncert


Lovasi András - Tűzijáték délben   Lemezbemutató koncert

Tizennyolc évvel az első szólóalbuma (Bandi a hegyről, 2001) után, 2019 januárjában jelentkezik a másodikkal Lovasi András, azóta - elmondása szerint - folyamatosan írta rá a dalokat, csak aztán elkérték mások, vagy egy Kispál, később egy Kiscsillag lemezen landolt sok közülük.

Végül csak a legszemélyesebbek maradtak, pont egy albumnyi dal.

“Az eredeti koncepció az volt, hogy írok egy dalt 4 éves koromból, amikortól állítólag az első emlékeink datálódnak, aztán egyet egy kilencévesen átélt élményemről, és így tovább 5 évente egy dal, mire el nem érünk a mostani életkoromig, aztán végül annyi dal lett, hogy kicsit előre is szaladtam az időben. Az album hangszerelése minimalista lesz, nem akarom, hogy nagyon hasonlítson a zenekari dolgaimra, a személyességét azzal is megpróbálom megtartani, hogy egy-egy dalban a főszereplő a zongora vagy az akusztikus gitár és az ének, szóval minél csupaszabbra szeretném hagyni a dalokat, mindig csak annyi kiegészítő hangszerrel, amennyit feltétlenül igényel, és hogy számomra is izgalmas maradjon az előadása, mert én azért mindig jobban érzem magam, ha másokkal együtt állhatok színpadra. Így lesz ez a Vígben is, régi barátaim és egy-két meglepetésvendég segítségével játszom el az új szólóalbum dalait, lesz néhány kedvencem az előző 2001-es lemezről, de válogatok olyan Kispál és a Borz, Kiscsillag dalokból is, amelyek személyesebb hangúak, és végül lesz egy-két feldolgozás általam nagyra becsült előadóktól is."

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


Elhunyt a Supermanagement társalapítója és tulajdonosa, Ferich Balázs

Elhunyt a Supermanagement társalapítója és...

Ferich Balázs neve onnan is ismerős lehet nektek, hogy a Blind Myself basszusgitárosa volt, majd amikor Tóth Gergővel kis kanyarok után önálló...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

Pulóveres nyitóhétvége a Kobuciban

Homeopátia, homeopátia... Reméljük sem efféle, sem egyéb gyógyhatású szerekre nem szorulnak majd azok, akik részt vesznek a ma nyitó Kobuci Kert startprogramjain.

A fák almái: James McCartney és Sean Ono Lennon összeálltak egy dalra

Paul McCartney egyetlen fia és John Lennon kisebbik fia április 12-én, pénteken jelentette meg első kollabjukat, a "Primrose Hill"-t.
Új koncertek