Budapest 2019. Nov. 09. (19:30)

Lovasi András: Tűzijáték délben


Lovasi András: Tűzijáték délben

Lovasi András: Tűzijáték délben
Lemezbemutató koncert

Tizennyolc évvel az első szólóalbuma (Bandi a hegyről, 2001) után, 2019 januárjában jelentkezett a másodikkal Lovasi András, aki pedig folyamatosan írta rá a dalokat, csak aztán elkérték mások, sok közülük egy Kispál, később egy Kiscsillag lemezen landolt. Végül csak a legszemélyesebbek maradtak, pont egy albumnyi dal.

“Az eredeti koncepció az volt, hogy írok egy dalt 4 éves koromból, amikortól állítólag az első emlékeink datálódnak, aztán egyet egy kilencévesen átélt élményemről, és így tovább, 5 évente egy dal, míg el nem érünk a mostani életkoromig. Aztán végül annyi dal lett, hogy kicsit előre is szaladtam az időben. Az album hangszerelése minimalista lesz, nem akarom, hogy nagyon hasonlítson a zenekari dolgaimra. Személyességét azzal is próbálom megtartani, hogy egy-egy dalban a főszereplő a zongora vagy az akusztikus gitár és az ének, szóval minél csupaszabbra szeretném hagyni a dalokat, mindig csak annyi kiegészítő hangszerrel, amennyit feltétlenül igényel, és hogy számomra is izgalmas maradjon az előadása, mert én azért mindig jobban érzem magam, ha másokkal együtt állhatok színpadra. Így lesz ez Óbudán is. Lesz néhány kedvencem az előző, 2001-es lemezről, de válogatok olyan Kispál és a Borz, Kiscsillag dalokból is, amelyek személyesebb hangúak, és végül lesz egy-két feldolgozás általam nagyra becsült előadóktól is."

Műsoridő: 100 perc

 

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


 Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Utolsó fejezetéhez érkezik Co Lee cirkuszos epochja, amely a Cirque de L’Homme [CDL] című, tavaly februárban debütált nagylemeze óta zajlik. A...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

A nő, aki kilenc nyelven énekel – jön, jön, jön Lara Fabian

Nem is olyan rég járt nálunk: 2022 októberében adott koncertet az Arénában. 2024. április 30-án egy másik helyszínen, az MVM Dome-ban fog fellépni.

Elhunyt a Supermanagement társalapítója és tulajdonosa, Ferich Balázs

Ferich Balázs neve onnan is ismerős lehet nektek, hogy a Blind Myself basszusgitárosa volt, majd amikor Tóth Gergővel kis kanyarok után önálló céget alapítottak – ez lett a Supermanagement –, ők vették a szárnyaik alá például a Wellhellót, Dzsúdlót és Azahriah-t is. A zenész-menedzser mindössze 36 éves volt.
Új koncertek