Budapest 2020. Mar. 13. (19:00)

Magyar Állami Népi Együttes - Verbunkos


Magyar Állami Népi Együttes - Verbunkos

A Magyar Állami Népi Együttes Verbunkos című előadásában a magyar romantika korszakának nemzeti megújulási mozgalmát idézi fel a zene és tánc vonatkozásában. Ezek a törekvések az évszázados háborúskodások után gazdaságilag és politikailag is magára találó ország lendületes modernizációs szándékait tükrözik.

„El-kezdém tántzomat, minden tsudálkozott,

Szóltak: ugyan tudja járni az átkozott

Tettem is előttök olyan figurákat,

Hogy szemek meredett, tátottak rám szákat.

A taktust sarkantyum pengése kiverte,

Tzimbalmos ezeket ugy ki nem verhette.”                                                                          (Gvadányi: Rontó Pál, 1793)

A beszélt nyelv rangján kezelt „nemzeti” zenét és táncot a kor társadalma nem etnikus fogalmakként kezelte, hanem nemzeti szintű „globalizációként” valósította meg, mint az egyes régiók egymástól eltérő hagyományai fölött álló közös nyelvezetet. Műsorunk ennek a folyamatnak, a nemzeti tánc kialakulásának, majd a szájhagyományban való továbbélésének állít emléket.

Az első részben azokat a régies táncokat villantjuk fel, amelyeket a romantikus mozgalom forrásul használhatott fel egységesítő munkája során. Az ugrós, vonulós páros táncok mellett legnagyobb benyomást az egykori katonatáncokból kialakult szóló férfitáncok tették a kortársakra. Ezért a reform-korban a katonai sorozás (a „verbuválás”) alkalmával használatos lassú, nemes veretű verbunk-tánc és zenéje vált a magyar karakter leghitelesebb kifejezésévé. Az ebből kialakult társastánc, a „palotás” (felsőbb körök társasági táncaként) jelenítette meg legsikeresebben a magyar öntudatot.

Az 1848-as szabadságharc leverése után már szélesebb néprétegek öntudatra ébredését jelzi a „csárdás” kialakulása, melynek neve is köznépi eredetre utal. Hatása máig tartó, mind a magyar, mind a szomszédnépek vonatkozásában. Ebből ad ízelítőt a műsor második része, melynek végén az egykori nemzeti tánc folklorizálódott változatait láthatjuk. Mivel a felidézett korszak legjellemzőbb szórakoztató és tánczenei formációi a még ma is létező cigányzenekarok voltak, ezért az előadásban a Magyar Állami Népi Együttes zenekara hangsúlyos szerepet játszik: a táncok kíséretén kívül önálló, korabeli koncertdarabokat is megszólaltat.

I. rész

Nyitány


Szilágyi Zsolt–Varga Zoltán: „Elkezdém táncomat…”

Régi magyar, ugrós és csalogatós táncok


Varga Zoltán: Sárközy Kázmér magyar tánca

Vonulós és lassú magyar tánc Erdélyből

 
Bihari János: Hadik óbester nótája és frisse

Verbunkos muzsika a XIX. század első harmadából

 
Juhász Zsolt: „Pengjen sarkantyúja…”

Az Eszterházy-huszárezred verbuválásának emléke


Lavotta János: Lassú magyar és friss

A nemzeti megújulás közkedvelt muzsikája


Rózsavölgyi Márk - Juhász Zsolt: Verbunkos

Verbunk fantázia a reformkor népszerű zenéjére


Sebő Ferenc–Juhász Zsolt: Palotás

Az előkelő nemzeti szalonok fennkölt hangulatát idéző tánc


II. rész


Varga Zoltán: Rákóczi-mars, karéj és dus

A paraszti hagyomány páros- és férfitáncai Rábaközből


Bihari János: Sarkantyús verbunk és friss

A reformkor népszerű cigányprímásának muzsikája


Varga Zoltán: „Bécs várostól, nyugatról keletre…”

Kisnemesi verbunk és csárdás


Forradalom után

A ’48-as szabadságharc bukásáról…


Szilágyi Zsolt: „Járjunk csárdást, ropogóst…”

Szilágysági magyar táncok


Juhász Zsolt–Szilágyi Zsolt–Varga Zoltán:

„Táncoljunk majdan, mint ők is hajdan…”

 
Közreműködnek:     a Magyar Állami Népi Együttes tánckara és zenekara
     
Vezető prímások:     Radics Ferenc, Pál István Szalonna
     
Szólót énekel:    

Herczku Ágnes mv. / Kubinyi Júlia mv.
     
     
Koreográfusok:     Juhász Zsolt, Szilágyi Zsolt, Varga Zoltán
Zenei szerkesztő:     Kelemen László
Jelmez:     Lőrincz Beáta
Videoanimáció:     Soós Andrea
     
Rendező:     Mihályi Gábor
     
     
Zenekarvezető:     Radics Ferenc
Tánckarvezető:     Kökény Richárd
Tánckari asszisztensek:           Borbély Beatrix, Jávor Katalin, Ágfalvi György
     
Művészeti vezető:     Pál István Szalonna
Együttesvezető:     Mihályi Gábor

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


 Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Utolsó fejezetéhez érkezik Co Lee cirkuszos epochja, amely a Cirque de L’Homme [CDL] című, tavaly februárban debütált nagylemeze óta zajlik. A...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Először koncertezik Magyarországon a Take That

Európai turnéjuk alkalmával a This Life című, novemberben megjelenő vadiúj albumukat a magyar közönségnek is bemutatják. A jelenleg trió felállásban tevékenykedő együttes – Anglia egyik legnépszerűbb fiúcsapata – több mint harmincéves pályafutása során először jön hozzánk, 2024. július 3-án friss lendülettel veszik be...

A nő, aki kilenc nyelven énekel – jön, jön, jön Lara Fabian

Nem is olyan rég járt nálunk: 2022 októberében adott koncertet az Arénában. 2024. április 30-án egy másik helyszínen, az MVM Dome-ban fog fellépni.

Elhunyt a Supermanagement társalapítója és tulajdonosa, Ferich Balázs

Ferich Balázs neve onnan is ismerős lehet nektek, hogy a Blind Myself basszusgitárosa volt, majd amikor Tóth Gergővel kis kanyarok után önálló céget alapítottak – ez lett a Supermanagement –, ők vették a szárnyaik alá például a Wellhellót, Dzsúdlót és Azahriah-t is. A zenész-menedzser mindössze 36 éves volt.
Új koncertek