Budapest 2019. Apr. 28. (23:30)

Midnight Music


Midnight Music

„Hallgasd a nagy zeneszerzők nagy műveit a zenekar közepén, babzsákon ülve-fekve, előtte-alatta pedig elmondjuk, mire érdemes figyelned igazán!” Bujtor Balázs hegedűművészVan, aki éjnek idején szeret zenét hallgatni. Midnight Music koncertjeinken ezt bárki megteheti babzsákokon ülve, teljesen új perspektívából és egyedi akusztikával, a zenészek közvetlen közelében, kötöttségek nélkül. A BFZ egyes koncertjeit újracsomagolja, és éjjel fél 12-kor fiatal közönségének is felkínálja. Azokat várjuk ide, akik nyitottak, szeretnek szokatlan körülmények között ismerkedni a művészetekkel, és persze igazi éjjeli baglyok. A hallgatóság azon túl, hogy magas színvonalú előadásban élvezheti a klasszikus zenét, rövid, értő és szórakoztató műismertetéseket is kap.
Az éjszakai koncert a muzsikusoknak is hatalmas élmény, hiszen közöttük ülnek és fekszenek a közönség tagjai, látszik és érződik minden apró reakciójuk a mosolyoktól az ujjak ritmikus táncán át az álmos szuszogásig. Minden emberi és valódi, nem távolít el a színpad, és ha valaki elbóbiskolna – nos, arra sem szól rá senki.
A Midnight Music koncerteken bebizonyosodik, hogy egy komolyzenei hang-verseny tényleg lehet laza, itt mindenki „elvarázsoltan felszabadult” – mondja közönségünk egyik tagja, aki szerint ezek a hangversenyek úgy érnek véget, hogy senkinek nincs kedve távozni. Annak, aki még nem hallotta élőben játszani a Fesztiválzenekart, a Midnight Music a tökéletes esemény: a legjobb belépő, hogy megismerje ezt a világhírű együttest. A hangszerek karnyújtásnyira vannak, a zene körülölel – randevúprogramnak is a legjobb választás!

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A héten ez már a második költözködős-fesztiválos hírünk, a másik a cikk végén. Másfél évtized után Balatonszemesről Keszthelyre teszi át...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Loreena McKennitt ismét elhozza Budapestre a kelta zene varázslatos világát

A többszörösen díjazott kanadai énekesnő és dalszerző – 2004-ben megkapta a Kanada Rendjét, és 2013-ban Franciaország Nemzeti Művészetek és Levéltárak Lovagja lett – 2024-ben 24 állomásos tavaszi európai turnéja keretén belül Budapestre is ellátogat, március 24-én érkezik az MVM Dome-ba.

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Az Oasis debütáló lemezét hozza el Liam Gallagher a Szigetre

Újabb fellépőket jelentett be a Sziget. A most közzétett majd' 50 előadó között szerepel Liam Gallagher, generációjának egyik legsokszínűbb és legsikeresebb előadója, az idénre új albumot is ígérő Halsey, a 8 Grammy-t birtokló Skrillex, a 21. század egyik legkiemelkedőbb pop’n’soul énekesnője, Janelle Monáe, az idei Brit...

Kalóztól kongáig: öt jó koncert a közelgő Budapest Ritmo fesztiválon

A Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek keretében megvalósuló Budapest Ritmo idén is igazi zene csemegékkel szolgál. A már bemutatott fellépőkön kívül – link a cikk végén – további ajánlatokat teszünk régi/új izgalmas előadók felfedezésére.
Új koncertek