Budapest 2015. Apr. 28. (19:00)

Musiciens libres


Musiciens libres
Karosi Bálint:
Hármasverseny cimbalomra, gitárra és hárfára
Laczkó Bálint:
Times of change II
Laczkó Bálint:
'Manuel de Falla nyomában'
 
Musiciens libres, Anima Musicae Kamarazenekar

„Bárcsak a jövendő művésze önmagán belül, s nem kívül tűzné ki az elérendő célt, s lenne a virtuozitás csupán eszköze, nem pedig végcélja. Bárcsak mindig észben tartaná azt, hogy bár a mondás szerint Noblesse oblige (a nemesség kötelez), de legalább annyira, sőt sokkal inkább, mint a nemesség: GÉNIE OBLIGE (a tehetség kötelez)!” Paganiniről írott nekrológjában, 1840-ben fogalmazott így Liszt Ferenc, és saját maga mutatott példát arra az utókornak, hogy mire is kötelezi egy művészt a tehetség. Mindenekelőtt arra, hogy tehetségét megossza a világgal. A Zeneakadémia Koncertközpont új – hagyományteremtő szándékkal életre hívott – sorozata minden félévben több zeneakadémista növendéknek vagy együttesnek kínál bemutatkozási lehetőséget. Tavalyi bemutatkozó koncertjük után ezúttal a Musiciens Libres együttest hallhatjuk újra. Miként nevük is jelzi, a formáció tagjai a zenei szabadság letéteményesei. Hisznek abban, hogy nincsenek falak a különböző stílusok között, hogy a klasszikus, a kortárs, a jazz, vagy a népzene egyaránt maradandó értéket képvisel. Az együttes tagjai generációjuk legjobbjai, találunk köztük jazz-énekest, népi cimbalmost, és jópár klasszikus zenészt. A koncerten az Animae Musicae kamarazenekar közreműködésével három ifjú szerző egy-egy kompozícióját mutatják be.

 

Rendező:Zeneakadémia Koncertközpont

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


Véget érnek a hosszú séták a sötétben: arrébb tolják a szervezők a Bánkitó Fesztivált

Véget érnek a hosszú séták a sötétben: arrébb...

Nagy a mozgás: nemrég számoltunk be, hogy a Szeláví és a Bujtor fesztivál is helyet változtat (link a cikk alján), most azt a hírt kaptuk, hogy a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

artist2watch: egymillió fontos bankjegy független zenészeknek

Független hazai előadók részére indít komplex támogatási programot a WMMD. A zenei disztribútor idén összesen 6 előadónak segít az előrejutásban – a közel egymillió forint értékű támogatás többek között klipkészítésre, fotózásra és marketingkommunikációs célokra fordítható.

Akik a hátukon viszik a zenét – könyv jelent meg a rockkoncertek roadjairól

Roadlegendák, legendás roadok címmel könyv jelent meg a hazai pop-rock színtér jól ismert technikusairól, azaz a roadokról. A kiadványt szombaton mutatták be a Rockmúzeumban.
Új koncertek