Budapest 2018. Dec. 20. (20:00)

Náray Erika vendége: Szinetár Miklós / JAZZRAJONGÓK


Náray Erika vendége: Szinetár Miklós / JAZZRAJONGÓK

Talán nem alaptalan a gyakran hallható kijelentés, hogy a művészet megfiatalít: a nyolcvanhat éves Szinetár Miklós ma is aktívan tevékenykedik a hazai színházi életben. Pedig mintha már három ember pályáját is befutotta volna: Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas színházi, opera-, tévé- és filmrendező, forgatókönyvíró, Érdemes és Kiváló művész, a Magyar Állami Operaház korábbi főigazgatója, a Magyar Televízió egykori elnökhelyettese. „Az opera iránti vonzalom adottság, amelynek semmi köze nincs bármiféle emberi értékességhez. Sok rendkívül intelligens, művelt ember van, aki nem tudja elviselni az operákat. Olyan ez, mint a tenger gyümölcsei” - mondta egy interjújában.
A decemberi Jazzrajongók-esten Náray Erika kideríti, hogy a zenés színházi műfajok mellett a jazz mely irányzataihoz, előadóihoz vonzódik Szinetár Miklós, és persze a bámulatosan színes pálya számos érdekes, meghökkentő vagy éppen könnyfakasztó mozzanatára is fény derül majd, finom italok és kiváló muzsika társaságában.

A nézőket, akik 18.00 órától érkezési sorrendben foglalhatják el helyüket, a Bohém Étterem üdvözlőitallal várja, a koncert előtt és után pedig vacsorázási lehetőséget biztosít számukra.

 

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A héten ez már a második költözködős-fesztiválos hírünk, a másik a cikk végén. Másfél évtized után Balatonszemesről Keszthelyre teszi át...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Loreena McKennitt ismét elhozza Budapestre a kelta zene varázslatos világát

A többszörösen díjazott kanadai énekesnő és dalszerző – 2004-ben megkapta a Kanada Rendjét, és 2013-ban Franciaország Nemzeti Művészetek és Levéltárak Lovagja lett – 2024-ben 24 állomásos tavaszi európai turnéja keretén belül Budapestre is ellátogat, március 24-én érkezik az MVM Dome-ba.

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Az Oasis debütáló lemezét hozza el Liam Gallagher a Szigetre

Újabb fellépőket jelentett be a Sziget. A most közzétett majd' 50 előadó között szerepel Liam Gallagher, generációjának egyik legsokszínűbb és legsikeresebb előadója, az idénre új albumot is ígérő Halsey, a 8 Grammy-t birtokló Skrillex, a 21. század egyik legkiemelkedőbb pop’n’soul énekesnője, Janelle Monáe, az idei Brit...

Kalóztól kongáig: öt jó koncert a közelgő Budapest Ritmo fesztiválon

A Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek keretében megvalósuló Budapest Ritmo idén is igazi zene csemegékkel szolgál. A már bemutatott fellépőkön kívül – link a cikk végén – további ajánlatokat teszünk régi/új izgalmas előadók felfedezésére.
Új koncertek