"Énekel, hol mint egy varázsló boszorkány, hol rekedten, mint egy jazzénekes, hol gyermeki tisztasággal, és közben ujjai varázslatosan táncolnak a gitáron, néha úgy érzed, ezt te is el tudnád mondani, énekelni, mert olyan "egyszerű", annyira ott születnek, különben is "alkotótársak" vagytok; végső soron a te érzéseidet, kételyeidet fogalmazza meg vállalható iróniával, kikacsintás nélküli kikacsintással; mert olyan pillanatokat teremt, hogy, mi, a nézők, mindannyian barátok leszünk, mert már nincsenek titkaink.Ott ül Mari a színpadon, sárga, vörös, kék, zöld fények ölelik körül, no meg mi, a nézők, és feloldódunk. Otthon vagyunk, biztonságban vagyunk. "Kicsomóztad az idegeimet" mondta közülünk valaki. Valóban terápiás est volt. Köszönet érte... (Galántai Erzsébet írásából)
Szólj hozzá!