Budapest 2019. szept. 12. (20:00)

Oláh Szabolcs Quintet: Crystal Brook


Oláh Szabolcs Quintet: Crystal Brook
Közreműködik:
  • Oláh Szabolcs - gitár
  • Ávéd János - szaxofon
  • Cseke Gábor - zongora
  • Bögöthy Ádám - nagybőgő
  • Csízi László - dob

Oláh Szabolcs zenéjében a lélek dolgai tükröződnek és áramlanak egymás körül, kiegyensúlyozott derűvel. A 2019 szeptemberében megjelenő, Crystal Brook című új albuma folytatja a korábbi lemezein megkezdett utat, az új tagokkal érkezett vérfrissítésnek köszönhetően ugyanakkor ki is szélesítve azt.

Oláh Szabolcs már korán felfedezte, hogy számára a komponálás jelenti azt a csatornát, amin keresztül a legtisztábban képes magát kifejezni. A Zeneakadémia elvégzése után saját kvartettje mellett néhány társával megalapították hazánk egyik legkülönlegesebb zenekarát, a Modern Art Orchestrát, a legelőremutatóbb zenészek „keltetőjét”, ahol bármi megtörténhet, s ahol a különféle stílusárnyalatok szégyentelen lazasággal keverednek egymással. 

Ebből az alkotókörnyezetből kinőve alapította meg a kvintettjét, melynek már legelső, 2013-ban megjelent Connection című albumából kihallatszik az a bátor, kísérletező, de önmagára bármikor rácsodálkozni képes hang, amely a következő lemezeken egyre közelebb került a saját lényegének megragadásához. A 2016-os Álomösvény után a most megjelenő Crystal Brook című lemezen a három alapító mellé érkező Bögöthy Ádám bőgős és Csízi László dobos révén új lüktetés költözött a ritmusszekcióba.

Csízi László jelenléte különleges. Nemtörődöm lazasággal tartja az alapritmust, a cinjei mégis képesek bármikor leválni és felfedni a dalok rejtett árnyalatait, a lemezt nyitó, húzós tempójú Pearlsben hullámzó szerpentinként rakódva Ávéd János és Oláh Szabolcs uniszónóira, a címadó esetében pedig kidomborítva annak távolról himnikus jellegét. Ávéd János itt is hozza a rá jellemző, a dallamokra nagy hangsúlyt fektető, visszafogott, de gyönyörűen összpontosított stílusát. Oláh Szabolccsal a zene egyazon dialektusát beszélik, a lemez tele van gyönyörű párbeszédekkel, amelyeket Cseke Gábor, helyenként szekundos monológjai szakítanak meg, miközben Bögöthy Ádám diszkrét távolságból követi a zenét.

A Crystal Brook törékeny, mégis akadálytalanul áramlik. A szépen kidolgozott dallamokból előbukkanó álomszerű hangulatok mindig is jellemzőek voltak a gitárosra, de a kompozíciói talán még sosem voltak ilyen kristálytisztán megfogalmazva. Oláh Szabolcs kvintettjének új lemezéhez nem kell jazzrajongónak lenni, hogy kihalljuk belőle azt, ami a jazzt igazán különlegessé teszi.

szabolcsolahmusic.com 
facebook.com/olahszabolcsquintet 

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


Hétfőn Budapesten ad koncertet a Vámpírnaplók sztárja

Hétfőn Budapesten ad koncertet a Vámpírnaplók sztárja

Michael Malarkeyt legtöbben a Vámpírnaplók Enzojaként ismerik – miközben zenei teljesítménye is figyelemre méltó. Eddigi albumaival...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A Beethoven-Projekt: hallássérültek számára varázsolják átélhetővé a muzsikát

Hangrezgéseket közvetítő eszközökkel és különleges kontakt hangszórókkal segít a hallássérülteknek is átélhetővé tenni Beethoven zenéjét az Óbudai Danubia Zenekar a Budapest Music Centerben.

1750 maskarással űzik a telet az egy hónap múlva kezdődő mohácsi busójáráson

Február 20-án indul a hatnapos farsangi esemény, amelyen mintegy nyolcvan programmal; a többi között koncertekkel, táncházakkal, bálokkal, kiállításokkal, busóbemutatókkal, gasztronómia ízelítőkkel várják az érdeklődőket
Koncert.hu már a mobilodon is!
Koncert.hu Android alkalmazás Koncert.hu iPhone alkalmazás
Új koncertek