Budapest 2019. May. 12. (19:00)

Old Boys 40 - születésnapi koncert


Old Boys 40 - születésnapi koncert

Az Old Boys együttes 1979-ben alakult és azóta is tevékeny szereplője a hazai könnyűzenei életnek. Nevük elsősorban az oldies zene (50-es, 60-as, 70-es évek angolszász zenéje) széles spektrumú, sok műfajt és eredeti előadót felölelő repertoárjuk magas színvonalú előadását jelenti a széles korosztályú hallgatóság számára. A ma 12 fős együttes műsora az oldies kor zenei palettájának szinte összes műfaját és előadói egyéniségét magában foglalja. (Rock and roll, pop, rock, blues, soul, country, stb.) A hat különböző szóló énekesi hang és a korlátlan vokál lehetősége mindig is nagyon széles skálájú „eredeti” hangzás elérését tette és teszi lehetővé az együttes számára. Az együttes folyamatosan bővíti repertoárját minden, nekik tetsző és tőlük jól megszólaló műfajban, előadóktól. Ma már a repertoár kiegészült mintegy 20 %-ban „frissebb kor” zenéjével is, egészen napjainkig.

Az jövőre 40 éves együttes eddig mintegy 7000 koncertet, fellépést tud maga mögött, melyekben előfordultak mindenféle fellépések szerte Európában: stadionos, sportcsarnokos óriás koncertek mellett sok-sok egyetemi és kis klubos fellépés, bálok, céges rendezvények, fesztiválok, stb. A műfaj és generációjuk „óriásaival” léptek fel együtt Európa különböző színpadjain. Előzenekarként Budapesten Chuck Berry, Jerry Lee Luis, Joe Cocker, külföldön Tremeloes, Johnny and the Hurricanes, Percy Sladge, Dave Clark Five, Spencer Davis Group, hogy csak néhányat említsünk.

Koncerteztek Németország rengeteg városában, Ausztriában, Belgiumban, Csehországban, Szlovákiában, Erdélyben, Szerbiában, jártak Szardínián, Korzikán, Monte Carloban, stb. Mindenütt nagy sikerrel szerepeltek, sokszor visszahívták őket. (Pl. München Olympiapark: Theatron színpad : 1983-2006 között 18 alkalommal adtak koncertet a nyári fesztivál keretein belül.)

Magyarországon elsőként játszottak szimfonikus zenekarral közösen (az Állami Hangverseny Zenekarral a budapesti Erkel színházban:” Beatles Est” 1997-ben), melyet aztán a MÜPÁ-ban a 30 éves jubileumi koncerten a MÁV Szimfonikusokkal együtt előadott, teljesen más programú koncert követett 2009-ben. Mind ezekről helyszíni TV közvetítés és később megjelent videók is készültek. (Az együttesnek összesen 3 LP, 7 CD és 2 DVD kiadása született. Az első LP nagylemezüket még Németországban vették fel és adták ki 1987-ben.)

Budapesten rengeteg saját klubban játszottak heti rendszerességgel, éveken-évtizedeken keresztül (Eötvös Klub, Petőfi Csarnok, Hűvösvölgyi Vigadó, Cotton Club, hogy csak a legjelentősebbeket említsük). Jelenlegi havi rendszerességű klubjaik a Gellért Szállóban és a Széchenyi Kertvendéglőben működnek évek óta. 24 év óta minden nyáron dunai hajózásra hívják 3-5 alkalommal táncolni vágyó közönségüket.

A 40 éves jubileumi koncertre egy már „bejáratott” helyszínen (itt volt a Beatles Est, valamint a 20 éves jubileumi koncert is) az Erkel Színházban kerül sor 2019 május 12-én.

 

A zenekar természetesen ismét nagyon készül erre az estre:

- új, különleges számok kerülnek be a repertoárba,
- szimfonikus kamarazenekarral egészül ki az est egyik része,
- énekes és hangszeres vendégművészek is fellépnek (Charley, Fenyő Miklós)

 

Az együttes az est első részében áttekintést ad az elmúlt 40 évről, míg a második részben egy teljesen új műsor keretében különleges zenei és színpadi élményt kíván nyújtani a közönségnek.

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A héten ez már a második költözködős-fesztiválos hírünk, a másik a cikk végén. Másfél évtized után Balatonszemesről Keszthelyre teszi át...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Loreena McKennitt ismét elhozza Budapestre a kelta zene varázslatos világát

A többszörösen díjazott kanadai énekesnő és dalszerző – 2004-ben megkapta a Kanada Rendjét, és 2013-ban Franciaország Nemzeti Művészetek és Levéltárak Lovagja lett – 2024-ben 24 állomásos tavaszi európai turnéja keretén belül Budapestre is ellátogat, március 24-én érkezik az MVM Dome-ba.

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Az Oasis debütáló lemezét hozza el Liam Gallagher a Szigetre

Újabb fellépőket jelentett be a Sziget. A most közzétett majd' 50 előadó között szerepel Liam Gallagher, generációjának egyik legsokszínűbb és legsikeresebb előadója, az idénre új albumot is ígérő Halsey, a 8 Grammy-t birtokló Skrillex, a 21. század egyik legkiemelkedőbb pop’n’soul énekesnője, Janelle Monáe, az idei Brit...

Kalóztól kongáig: öt jó koncert a közelgő Budapest Ritmo fesztiválon

A Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek keretében megvalósuló Budapest Ritmo idén is igazi zene csemegékkel szolgál. A már bemutatott fellépőkön kívül – link a cikk végén – további ajánlatokat teszünk régi/új izgalmas előadók felfedezésére.
Új koncertek