Budapest 2020. Aug. 07. (20:00)

Palotai Csaba & Steve Argüelles: Cabana Perchee (FR)


Palotai Csaba & Steve Argüelles: Cabana Perchee (FR)
Közreműködik:
  • Palotai Csaba - gitár
  • Steve Argüelles - ütőhangszerek

A Cabane Perchee kifejezés magyarul annyit tesz: ’lombkunyhó’. Franciaországban élő és alkotó gitárosunk, Palotai Csaba számára ez a szó adta a kiindulópontot régi zenésztársával, Steve Argüelles dobossal közös, új duó-projektjéhez. „Ez a furcsa épület a lombok között – bár egy ember alkotta konstrukció – mégis azt az illúziót kelti, hogy az ember nem a természet vetélytársa, hanem az élővilág szerves része. A hozzá kapcsolódó, vadregényes hangulat a gyerekkort idézi. Benne van a Tüskevár, a Vadon Szava, és némiképp a Mikrokozmosz zongoradarabjai is” – indokolta a címadást Palotai Csaba, aki Bartók etűdjei mögött ugyanazt a tanító szándékot sejti, mint amivel Matula bácsi próbálta átadni Tutajosnak a természet fokozatos megfigyelésének képességét. „Azt a szót, Mikrokozmosz, értelmezhetjük mint egy kis világot képező, különböző fajta darabok sorozatát; vagy pedig úgy is értelmezhetjük, mint 'a kicsik, a gyermekek világát'” – írja Bartók, Palotai szerint pedig ezek a darabok annak példái is, hogy „egy végtelen egyszerű képben is benne van minden egy végtelenül komplex világról”.

Most pedig zenésztársával ezeket a Bartók által elhintett zenei magvakat és az azokban rejlő lehetőségeket bontogatja képzeletbeli lombkunyhójában. Olykor olybá tűnik, ezt a kunyhót szubtrópusi erdőben lakó őslakosok építették, máskor pedig menő mobilház egy nyugat-európai ember kertjében, ahol már elektronika szolgája a kényelmet. Csaba gitárjátékában van valami abból az afrikai bluesból, amit Ali Farka Touré vagy Boubacar Traoré neve fémjelez, miközben az elektronikus zenében is jártas Steve olyan, különböző elemekből (sámándob, fagyűrű, magvak, preparált mandolin, szteppcipő) álló ütős szettet állított össze ehhez a programhoz, ami jól illeszkedik az akusztikus gitár dinamikájához, és ami olyan etnikus színeket idéz, mint Moondog atmoszférikus zenéje a saját fejlesztésű, mágikus ütőhangszerekkel. Palotai Csaba és Steve Argüelles intim, okos, érzelmi húrokat is pengető zenéjében a kultúrák békésen beszélgetnek egymással.

Fotó: Vincent Bourre
 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


 Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Utolsó fejezetéhez érkezik Co Lee cirkuszos epochja, amely a Cirque de L’Homme [CDL] című, tavaly februárban debütált nagylemeze óta zajlik. A...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

A nő, aki kilenc nyelven énekel – jön, jön, jön Lara Fabian

Nem is olyan rég járt nálunk: 2022 októberében adott koncertet az Arénában. 2024. április 30-án egy másik helyszínen, az MVM Dome-ban fog fellépni.

Elhunyt a Supermanagement társalapítója és tulajdonosa, Ferich Balázs

Ferich Balázs neve onnan is ismerős lehet nektek, hogy a Blind Myself basszusgitárosa volt, majd amikor Tóth Gergővel kis kanyarok után önálló céget alapítottak – ez lett a Supermanagement –, ők vették a szárnyaik alá például a Wellhellót, Dzsúdlót és Azahriah-t is. A zenész-menedzser mindössze 36 éves volt.
Új koncertek