Budapest 2020. May. 09. (20:00)

Parno Graszt


Parno Graszt

Rávágunk a zongorára!

Parno Graszt csaknem harminc éve működő, nemzetközileg is ismert és elismert, a tradicionális hagyományokra nagy hangsúlyt fektető cigány zenekar. Mind zenéjükkel, mind pedig koncertjeikkel az autentikus, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei roma népzene népszerűsítését, ápolását és továbbörökítését kívánják megvalósítani, hazai és külföldi porondokon egyaránt.

A korábbi tapasztalatok szerint a tradicionális cigányzene, amelyet a paszabi Parno Graszt képvisel, nemzetközileg éri el - a felnőttek mellett- az Y és Z generáció fiatal nemzedéket. A Parno Graszt hazai és külföldi szereplései kiemelkedő népszerűségnek örvendenek. A publikum soraiban, a különböző generációk szülötteit éri el a tradicionális cigányzene öröme. A Parno Graszt a roma kultúra (zene, tánc, nyelv) népszerűsítésében, s ezáltal hazánk sokszínű zenei kultúrájának európai terjesztésében is jelentős szerepet vállal.
Az együttes az autentikus cigányfolklórból meríti repertoárját, hagyományos hangszereléssel, mint kanna, kanál, tambura, gitár, nagybőgő, szájbőgő. A zenei anyagot Romániában és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében gyűjtötték azzal a céllal, hogy megőrizzék és megismertessék a közönséggel a cigány társadalom hagyományait, zenei és tánckultúráját. A Parno Graszt azonban nemcsak megőrzi ezeket az értékeket, hanem új szerzeményeikkel, és a magyarról cigány nyelvre fordított szövegeivel fejleszti is a néphagyományokat.

Négyévi gyűjtőmunka eredményeként jelent meg 2002-ben a Rávágok a zongorára című, első lemezük a Fonó Records gondozásában, amely itthon és külföldön is óriási szakmai- és közönségsikert aratott. Ez a lemez meghozta a zenekar számára az ismertséget. A magyarországi zenekarok lemezei közül elsőként felkerült a hivatalos európai világzenei slágerlistára, aminek hatására a zenekar repertoárját az európai világzenei rádióadók folyamatosan játsszák. Azóta három nagylemez látott napvilágot, valamint Európa számos országában, például Németországban, Horvátországban, Luxemburgban, Hollandiában, Norvégiában, Oroszországban, Ausztriában, Franciaországban és Svájcban koncerteztek hatalmas közönségsikerrel. Természetesen a magyar porondokon megjelennek. Az összes neves magyar fesztiválon a színpadok állandó szereplői, valamint a klubok fellépői.
Őszinte zenészek, akik teljes szívből énekelnek és lüktető dalaikkal a világ összes közönsége előtt, sikerrel megállják a helyüket.

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


Hölgyeim és uraim, ő SLASH!

Hölgyeim és uraim, ő SLASH!

A Slash feat. Myles Kennedy & The Conspirators a "The River Is Rising – Rest of the World Tour ’24" keretében – 21 ország 32 városában lépnek fel...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Először koncertezik Magyarországon a Take That

Európai turnéjuk alkalmával a This Life című, novemberben megjelenő vadiúj albumukat a magyar közönségnek is bemutatják. A jelenleg trió felállásban tevékenykedő együttes – Anglia egyik legnépszerűbb fiúcsapata – több mint harmincéves pályafutása során először jön hozzánk, 2024. július 3-án friss lendülettel veszik be...

Azahriah nem zárja skatulyába magát. Vagy de?

Skatulya I. címmel megjelent Azahriah új albuma, amelyet az egyik legnépszerűbb hazai dalszerző-előadó májusi tripla Puskás Aréna-koncertjéhez időzítve tett közzé.

A nő, aki kilenc nyelven énekel – jön, jön, jön Lara Fabian

Nem is olyan rég járt nálunk: 2022 októberében adott koncertet az Arénában. 2024. április 30-án egy másik helyszínen, az MVM Dome-ban fog fellépni.
Új koncertek