Budapest 2018. May. 04. (20:00)

RAG’N’BONE MAN


RAG’N’BONE MAN

A tavalyi év egyik legnagyobb felfedezettje, Rag'n'Bone Man első önálló nemzetközi turnéja 9 nap múlva indul Franciaországban és május 4-én ér Budapestre.

Ahogy az egész európai turnén, úgy nálunk is az Alberta Cross nevű banda melegíti be a közönséget majd Rag'n'Bone Man színpadra lépése előtt.

Ez a Londonban alakul indie rock csapat a svéd Petter Ericson Stakee gitárosból és angol barátaiból áll. Turnéztak már az Oasis, Neil Young, a Mumford and Sons és a The Black Rebel Motorcycle Club csapatával is, illetve az elmúlt években felléptek a legnagyobb nemzetközi fesztiválokon, mint a Coachella, Lollapalozza, Glastonbury, Bonnaroo, vagy a Reading and Leeds.

Dalaik pedig olyan sorozatokban csendültek fel, mint a Kaliforgia, Kemény motorosok vagy az Édes, drága titkaink. Itt az ideje, hogy végre élőben is megmutassák magukat a magyar közönségnek!

A BRIT & Echo-díj nyertes Rory Graham (avagy Rag'n'Bone Man) elindul várva várt Grande Reserve elnevezésű turnéjára, amely keresztülszeli a kontinenst 2018-ban. Multiplatina eladású albuma, a Human dalait előadva Rag'n'Bone Man 20 európai országban lép majd fel jövő év februárjától májusig. A turné Franciaországban kezdődik február 23-án, és május 13-án ér véget Isztambulban, miközben eddigi legnagyobb koncertjét fogja adni Londonban.

Rag'n'Bone Man budapesti koncertjére jegyek október 6-án 10 órától kaphatók a www.livenation.hu és a www.ticketpro.hu oldalon keresztül.

Rag'n'Bone Man

Slágere, a Human mostanra gyémántlemez lett Franciaországban, platina- 8 másik országban, még mindig tartja előkelő helyét az európai játszási listákon, és 46 országban vezette az iTunes letöltési listáját.

A Human elképesztő világsikere évekig tartó folyamatos fellépéssorozatot jelent Rory számára. Éppen csak betöltötte 15. életévét, amikor elkezdett rappelni szülővárosában, Uckfieldben, és 19 volt, amikor apja ösztönzésére elkezdett bluest énekelni. A blues és a rap szeretetének kombinációja hamarosan valami nagyobbá fejlődött, amikor csatlakozott egy brightoni hip-hop csapathoz, a The Rum Committee tagjaihoz, akiknek már rendszeresen volt Londonban is fellépésük. Blues Town, Wolves és Disfigured EP-i megjelenése hozzájárultak ahhoz, hogy tömegek keresték az egész országban, és már karrierje kezdetén masszív rajongótáborral rendelkezett.

Idén eddig Rory nyert két BRIT díjat - elsőként nyerte meg ugyanabban az évben a BRIT Kritikusok és a Legjobb Új Művész díját is -, csinált egy teltházas turnét Európában és Angliában, ahol 3 koncertet adott zsínórban a legendás O2 Brixton Academy-n, valamint fellépett a The Graham Norton Show, a Comic Relief, a Later with Jools Holland, valamint a Jimmy Fallon és az Ellen DeGeneres showkban.

 

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


 Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Utolsó fejezetéhez érkezik Co Lee cirkuszos epochja, amely a Cirque de L’Homme [CDL] című, tavaly februárban debütált nagylemeze óta zajlik. A...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

A nő, aki kilenc nyelven énekel – jön, jön, jön Lara Fabian

Nem is olyan rég járt nálunk: 2022 októberében adott koncertet az Arénában. 2024. április 30-án egy másik helyszínen, az MVM Dome-ban fog fellépni.

Elhunyt a Supermanagement társalapítója és tulajdonosa, Ferich Balázs

Ferich Balázs neve onnan is ismerős lehet nektek, hogy a Blind Myself basszusgitárosa volt, majd amikor Tóth Gergővel kis kanyarok után önálló céget alapítottak – ez lett a Supermanagement –, ők vették a szárnyaik alá például a Wellhellót, Dzsúdlót és Azahriah-t is. A zenész-menedzser mindössze 36 éves volt.
Új koncertek