Budapest 2019. May. 10. (19:00)

RÓMEÓ VÉRZIK - nagykoncert a Dürerben!


RÓMEÓ VÉRZIK - nagykoncert a Dürerben!

A somorjai zenekar története egészen 1995 nyaráig nyúlik vissza, amikor is két testvér – Kova és Koppány – elkezdett dalokat írni, és azokat az év végén Rómeó Vérzik néven mutatták be… Azóta ezekből a trackekből lassan 25 év, 8 lemez és sok száz fergeteges buli lett.. Van tehát mit ünnepelni, így a Rómeó Vérzik idei egyetlen önálló budapesti nagykoncertje méltó helyet kap az ikonikusnak számító élőzenei szcéna, a Dürer Kert nagyszínpadán.

Május 10-én három vendég, az örökzöld AC/DC dalokat új életre keltő AB/CD, a 30 év után ismét összeállt Xenon és a Frank’n Rollaz zenekar társaságában teszi felejthetetlenné az estét a közkedvelt felvidéki kvartett. A bulin ráadásul az igazi nagy, közösen éneklős Rómeó-slágerek – mint Az ördög, az isten, az élet és a halál vagy éppen a Kalózhajó – mellett a csapat bepillantást enged néhány egészen friss nótába is a most készülő lemezükről, amely talán – a 2017-es Újratervezés című korong dalaihoz hasonlóan – egyszer majd a MAHASZ lista dobogós helyén díszeleg.


Facebook-oldal
Facebook-esemény

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


Véget érnek a hosszú séták a sötétben: arrébb tolják a szervezők a Bánkitó Fesztivált

Véget érnek a hosszú séták a sötétben: arrébb...

Nagy a mozgás: nemrég számoltunk be, hogy a Szeláví és a Bujtor fesztivál is helyet változtat (link a cikk alján), most azt a hírt kaptuk, hogy a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

artist2watch: egymillió fontos bankjegy független zenészeknek

Független hazai előadók részére indít komplex támogatási programot a WMMD. A zenei disztribútor idén összesen 6 előadónak segít az előrejutásban – a közel egymillió forint értékű támogatás többek között klipkészítésre, fotózásra és marketingkommunikációs célokra fordítható.

Akik a hátukon viszik a zenét – könyv jelent meg a rockkoncertek roadjairól

Roadlegendák, legendás roadok címmel könyv jelent meg a hazai pop-rock színtér jól ismert technikusairól, azaz a roadokról. A kiadványt szombaton mutatták be a Rockmúzeumban.
Új koncertek