Budapest 2018. febr. 24. (20:00)
Jegyvásárlás

Rúzsa Magdi koncert - Aréna


Rúzsa Magdi koncert - Aréna

 

Rúzsa Magdi koncert a Budapest Arénában 2018 Február 24-én, szombaton este 8 órakor.
   
Gyermekként a szalmabálák tetején a csillagokat  nézve, azon gondolkodtam milyen lenne megérinteni ?ket, aztán tavaly az Arénában amikor a Tejútat énekeltem és hirtelen egyszerre kezdett el világítani a közönség kezében a telefonokkal, arra gondoltam ha csak 3 percre is, de sikerült. Szeretném újra látni a Tejutat, amit megálmodtam magamnak. Így hát nekivágunk a nagy útnak megint.



Rúzsa Magdi Artisjus- és Fonogram díjas énekesn?, pályája 2006 óta töretlenül ível felfelé. Többszörös arany és platina lemezes, valamint díjak és elismerések tulajdonosa.
2007-ben az Eurovíziós Dalverseny 9. helyezettje, és szerz?i különdíjasa volt.
2011. november 16-án bemutatott Magdaléna Rúzsa koncert vallomásokkal estjét eddig több. mint 60 ezer ember látta, mely a Pesti Színház repertoárjában immár a hatodik évadban látható.
2013-ban az Egyszer, a Szerelem, 2014-ben a Nélküled, és az Ég és föld, 2015-ben az Április  és a Tejút, 2016-ban az Érj hozzám és a Jel cím? dalok nagy slágerek lettek, s ez tovább növelte, er?sítette az énekesn? népszer?ségét.
2015-ben indult az Angyal mellettem duett turné Presser Gáborral, eddig 28 városban mutatták be nagy sikerrel, telt ház el?tt el?adásukat.
2016. február 26-27-én 18 ezer ember el?tt adott dupla koncertet a Budapest Arénában.
2016-ban az év n?i el?adója Pet?fi Zenei Díj, és a legjobb n?i el?adó kategóriában Comet díj,
2017-ben Fonogram díj elismerésben részesült.

Jegyárak és információk

6 900 Ft
7 900 Ft
9 900 Ft
10 900 Ft
12 900 Ft
14 900 Ft
Jegyvásárlás
 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


13 vagány feldolgozás – rezesbandáktól

13 vagány feldolgozás – rezesbandáktól

Íme néhány középiskolai és egyetemi menetelős rezesbanda, akik kiléptek komfortzónájukból, és a szokványos gyerek-és családbarát, hazafias...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A nagy reunion-koncert: visszatérnek a fiúk!

A Fahrenheit együttes 1994 szeptemberében alakult, amolyan korai szupergroup-ként, alapítói ugyanis korábban éveken át az Ossian hangszeres tagjai voltak. Maróthy Zoltán, Tobola Csaba és Vörös Gábor legendás triója pedig most újra él! Nagy reunion-koncert 11 év után – december 28-án lesz a Gödör Klubban.

Újra jégre viszik Edvin Martont

2018 április 29-én visszatér az Edvin Marton-Evgeni Plushenko páros a Budapest Aréna jégszínpadára,de nem szúrják le Rittbergert...
Koncert.hu már a mobilodon is!
Koncert.hu Android alkalmazás Koncert.hu iPhone alkalmazás
Új koncertek